Hallgatói Tudományos Nap a Kodolányi János Főiskolán
Írta: Temesvári Márta   
2009. április 14.

ImageA Kodolányi János Főiskola a magyar felsőoktatásban egyedülálló módon Hallgatói Tudományos Napot szervezett, melynek keretében a tavaszi Tudományos Diákköri Konferencia mellett az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK) továbbjutott hallgatók számára külön workshop került megrendezésre. – tudtuk meg Szondy Réka sajtóreferenstől - A workshop keretében lehetőség nyílt a versenyre való felkészülésre, az előadások „bevetés előtti” tesztelésére, finomítására.

 

Szondy Réka elmondta: A hagyományteremtő céllal létrehozott Hallgatói Tudományos Nap nagyon eredményesen zárult, mind a tanárok, mind a hallgatók elégedettek voltak a kötetlen hangvételű, az elmélyült tudományos munkát maximálisan támogató rendezvénnyel. A TDK-konferencia Turizmus Szekciójában a dolgozatok az idegenforgalom aktuális kérdéseivel foglalkoztak, érdekes, időszerű kutatási eredményekkel foglalkoztak.

Első lett Mészáros Melinda Mária, aki a Kinek zenélsz Bécs és Budapest? Avagy a (komoly)zenei turizmus összehasonlítása Ausztria és Magyarország fővárosaiban című dolgozatával. Második helyezést ért el Fehér Patrik, aki A budapesti luxuséttermek mint elsődleges szuprastruktúra című dolgozatával aratott sikert (mindkettőjük témavezetője Füreder Balázs). Sági Adrienn a Rendezvényszervezés a MOL-ban című dolgozatával ért el harmadik helyezést (témavezetője Dr. Berki Tibor).

A Társadalom- és Médiatudományi Szekcióban a közgazdaságtan és a kommunikáció- és médiatudomány területéről hallhattak a résztvevők érdekes előadásokat. A szekció legjobb dolgozata a közgazdászhallgató Abonyi Csilla A kiszervezés (outsourcing) előnyei és hátrányai című pályaműve lett (témavezető: Dr. Csath Magdolna), a második és harmadik helyen azonban kommunikáció szakosok végeztek: Vezér Vikta, aki A lovas terápia hatásai címmel írt dolgozatot (témavezető: Dr. Szilágyi Erzsébet), valamint Ferentzi Tünde, aki igen időszerű témáról, Az orosz-ukrán gázvitáról írt (témavezetője Nasztanovics Ferenc). Az OTDK-ra a TDK konferenciáról összesen 3 dolgozat jutott tovább, a turizmus szekció első két helyezettje, a társadalom- és médiatudományi szekcióból pedig az első helyezett.

A főiskola következő TDK-konferenciáját 2009. november 27-én rendezi meg.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."