Szent György Piknik - kórházi dolgozók a Ligetben
Írta: Fejér Tamás   
2021. július 12.
Csapatépítő játékokkal, színpadi programokkal zajlott a Szent György Piknik a Ligetben, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház dolgozóinak közösségi programja. Aranyosi Péter, Bereczki Zoltán, a Főnix Táncegyesület és a Paradicsom zenekar is fellépett a nap folyamán, este pedig a kórházi dolgozók és a városi egészségügyi és szociális dolgozók is ingyenesen láthatták a TNT és az Emelet fellépését a Ligetben.

 

 

Posztcovid terápia és közösségépítés is a Szent György Piknik a Ligetben. Ahogy prof. dr. Bucsi László főigazgató köszöntőjében fogalmazott: "Nem kevés dolgozónk van apátiában, észre kell vennünk azt, hogy őket fel kell ráznunk valahogy." Hozzátette: ezekkel a rendezvényekkel azt szeretnék elérni, hogy azoknak a dolgozóknak is segítsenek, akik nem tudnak örülni most egy darabig.

A szünetben a kivetítőn az összes dolgozó nevét megjelenítették, ezzel is kifejezve, hogy a Kórház minden dolgozóját megilleti a dicséret és a köszönet. Ezt a köszönetet fogalmazta meg beszédében Mészáros Attila alpolgármester is: "Nem lehetünk elégszer hálásak, és nem köszönhetjük meg elégszer azt a megfeszített fizikai és nagyon-nagyon sokszor lelki munkát, megterhelést amelyet a kórház dolgozói az elmúlt másfél évben értünk, székesfehérváriakért, Fejér megyeiekért tettek."

A nap programjait Nyakas Eszter ápolási igazgató, a Szent György Piknik ötletadója ismertette. A köszöntők után Aranyosi Péter stand upja nyitotta a színpadi programok sorát. Fellépett még a Főnix Táncegyesület, Bereczki Zoltán és a Paradicsom zenekar is. A színpadi programok között, mellett ügyességi játékokban vehettek részt a dolgozók Fezenes és Videotonos ajándékokért. A legtöbb összpontszámot gyűjtő csapat pedig egy belföldi utazásra mehet a Fehérvár Travel jóvoltából.

A nap fő fellépői pedig a TNT és az Emelet együttesek, akiket az Önkormányzat jóvoltából nem csak a Szent György Pikniken részt vevő kórházi dolgozók, hanem a városi fenntartású szociális és egészségügyi intézmények munkatársai is ingyen láthatták a Ligetben.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."