Újabb életmentő eszköz segíti a mentők munkáját
Írta: Csordás Csilla   
2021. július 20.
Újabb városi támogatásnak köszönhetően egy Lucas3 mellkaskompresszor segíti mostantól a székesfehérvári mentők munkáját. Az eszköz az újraélesztés során helyettesíti a kézzel végzett mellkasi összenyomást, ami számos előnyt jelent: mivel állandó teljesítményt nyújt, így betegszállítás közben, valamint elhúzódó újraélesztés során is folyamatosan használható. A mellkaskompresszort sajtótájékoztató keretében adta át kedden Mészáros Attila alpolgármester.

 

 

Székesfehérvár Önkormányzata ez idáig közel 100 millió forinttal támogatta a fehérvári mentők munkáját. A legutóbb nyújtott ötmillió forintból, amelyhez az Országos Mentőszolgálat Alapítvány is hozzájárult mintegy hárommillió forinttal, a mentők egy Lucas3 mellkaskompresszort szereztek be. Az eszköz keddi átadóján Mészáros Attila alpolgármester kiemelte, egyre szorosabbá vált az együttműködés a város és a szervezet között, amelynek nagyon sok pozitív eredménye és előre lépése van.  E modern eszköz hozzájárul a feladat szakszerű és hatékony ellátásához.

Mint azt Reszegi Imre vezető mentőtiszt elmondta, az újraélesztés a legkritikusabb eleme a mentőmunkának és a legfontosabb az, hogy a folyamatos mellkaskompressziót már a bejelentéstől tudja a mentőszolgálat biztosítani. Az irányításban dolgozók már telefonon instruálják az újraélesztést, a laikus bejelentőt a segítségnyújtásban pontos információkkal látják el, majd a mentők megérkezése után egy szintlépés a mellkaskompresszió alkalmazása.

Azt fontos tudni, hogy kettő perc után úgy csökken a manuális mellkaskompresszió hatékonysága, hogy az azt végző személy a csökkenést nem érzi meg. Ezért van szükség arra, hogy újraélesztésnél folyamatosan, két percenként váltsák egymást a mentők, emelte ki dr. Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója. Példát is hozott arra, hogy ez a gép nem fárad el: volt számos olyan eset, amikor a kórházban is segítséget nyújtottunk azzal, hogy egy ilyen gépünk ott volt. Vannak olyan elhúzódó újraélesztéses esetek, ahol három, vagy akár öt ember folyamatos munkája is kevés lehet egy másfél órás újraélesztés alatt.

A most átadott készülék a lakosság érdekeit szolgálja és a bajtársak munkáját könnyíti meg, hiszen folyamatos minőségi mellkaskompressziót biztosít az újraélesztések során, ami megtermeti annak a lehetőségét, hogy minél több életet mentsenek meg.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."