Negyven családnak nyújt segítséget a „Gondtalan sulikezdés” adománygyűjtés
Írta: Csordás Csilla   
2021. augusztus 24.
Negyven kisiskolás és család tanévkezdését könnyíti meg az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ és a Next Stop Üzletközpont közösen meghirdetett tanszeradomány-gyűjtő akciója. A fehérváriak által augusztus közepén leadott, és a cég által kiegészített adományokat a héten osztják szét.

 

 

Ötödik alkalommal szervezte meg „Gondtalan sulikezdés” mottóval adománygyűjtő akcióját Székesfehérváron a Next Stop Üzletközpont és az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központ. A vásárlók által felajánlott új tanszereket az üzletlánc táskákból és egyéb tanszerekből álló csomaggal egészítette ki. A tárgyadományokat tegnap délelőtt adták át az üzletközpontban.

Mészáros Attila alpolgármester köszönetet mondott az akcióban résztvevőknek. Hozzátette, hogy az összegyűlt adománycsomagot az önkormányzat 1 millió forinttal kiegészíti. A város a Székesfehérvári Szociális Alapítványon keresztül az Alba Bástya számára biztosítja az összeget, amely segítséget nyújt a rászoruló családoknak a tanévkezdéshez. Mint mondta, ennek egy részéből tanszert, másik részéből iskolai kiegészítőket, tornazsákot, uzsonnásdobozt, kulacsot vásárolnak a gyermekek számára.

Tisztl Henrik, a gyermekjóléti központ vezetője köszönetét fejezte ki mind az adományozóknak, mind az önkormányzatnak a támogatásért. Mint mondta, az iskolaszerekből (ceruzák, tollak, füzetek, vízfestékek, tolltartók) és egyéb használati eszközökből összeállított csomagokat székesfehérvári és környékbeli rászoruló családok között osztják szét.

Hiszünk  a kis lépések erejében – mondta az üzletközpont igazgatója. Kostka Miklós beszámolt arról, hogy idén is megduplázták azokat az adományokat, amelyeket a vásárlók hoztak az ötnapos gyűjtés során. A cégcsoport számára fontos a társadalmi felelősségvállalás, feladatuknak érzik, hogy aktív részesei legyenek a fehérvári civil életnek.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."