Egyeztettek a pártok és a médiumok a Malom Házban
Írta: Temesvári Márta   
2009. április 24.

ImageA Fejér megyében található, fontosabb médiumok vezetői és a helyi politikai pártok képviselői vendégeskedtek ma a Malom Házban. A konzultációra a Fidesz Székesfehérvári Szervezetétől kaptak meghívást, a téma pedig a Dr. Cser-Palkovics András városi elnök által két héttel ezelőtt ismertetett kampányköltség-csökkentés volt.

 

Mint ismeretes, a Fidesz Székesfehérvári Szervezete nemrég arra kérte a politikai szervezeteket, hogy csökkentség kampány-kiadásaikat, s beszéljék meg, hogy milyen kampányeszközöket vesznek, illetve nem vesznek majd igénybe az EP-választás kapcsán.

Image
.

Az említett javaslat:

Javasolják, hogy minél rövidebb legyen a kampányidőszak, ami jelentős mértékben csökkentené a kampánykiadásokat. A városi elnök szerint az emberek is elvárják a „rövidülést”. Nem akarják napra pontosan meghatározni a hosszát – ezt nem is tehetnék meg -, ám ők mindenképpen önmérsékletet mutatnak majd.

Javasolják, hogy a pártok lehetőleg azokat az általában olcsó kampányeszközöket részesítsék előnyben, amelyek az emberekkel való közvetlen kommunikációra helyezik a hangsúlyt. – Gondolhatunk itt például arra, hogy milyen hatásos (és kedves az emberek számára) a személyes kommunikáció, az, amikor valaki felkeresi a választópolgárokat, és tájékoztatja őket a programokról. De ugyanide tartozik a rendezvényszervezés is.

Image
.

Javasolják, hogy a legdrágábbnak számító kampányeszközök tekintetében mindenki tanúsítson önmérsékletet – vagy ne is vegyék igénybe az adott eszközt. Egy kampányban mindig van helyi kampányrész és központi. A Fidesz arra kér mindenkit, hogy „helyben” lehetőség szerint ne alkalmazzanak molinót, fül-reklámot, s lehetőleg csak a közmédiumokban hirdessenek. Ne vegyék igénybe a magántulajdonban lévő, vagy kifejezetten kereskedelmi célokat szolgáló médiumokat. Ezek tarifái kifejezetten magasak, kampányidőszakban pártok részére pedig a listaár felett kerülnek meghatározásra.

Javasolják, hogy a kampányidőszakban sorra kerülő ünnepeket ne sajátítsa ki senki, illetve ne használja fel kampánycélok megvalósítására. Azokra – főleg a közpénzen megrendezésre kerülő eseményekre – ne telepedjenek rá, a közösségi pénzből ne hozzanak létre maguknak reklámot!

Image
.

A javaslatokat aztán a Fidesz megbeszélte a pártok képviselőivel is, akikkel megállapodtak a főbb kérdésekben, például, hogy helyi szinten nem alkalmazzák a legköltségesebb reklámozási formákat, mint amilyen többek között a molino vagy a fülreklám. A következő lépcsőfok a média bevonása volt a megvalósításba: a pártok arra kérték a sajtó szakembereit, hogy vegyenek részt egy konzultáción ma a Malom Házban, hogy egyeztetni tudjanak.

A megbeszélés elején Dr. Cser-Palkovics András, a Fidesz városi elnöke elmondta, hogy a pártok közötti kommunikáció – ezügyben – sikeres volt. A pártok a jövőben megpróbálnak új utat keresni Székesfehérváron a sajtó tekintetében, s azt szeretnék, ha a médiumok biztosítanák számukra – megfelelő terjedelemben -, hogy beszámolhassanak kezdeményezéseikről.

 

Image
.

Gál Péter Pál, a Jobbik városi elnöke hozzászólásában kifejtette, hogy jó lenne, ha lehetőségük lenne fórumszerűen, tematizálva, egyenlő arányban kifejteni véleményüket adott témákról, és az emberek úgy is megismerjék az induló szervezetek álláspontját, hogy azok nem költenek nagy pénzeket reklámra.

Cser-Palkovics András hozzátette: szívesen vállalják a vélemények ütköztetését akár a helyi Televízióban egy stúdióbeszélgetés keretében, akár az írott sajtóban vagy a rádióban. Az országos kampánysorozat részeként május 2-án lesz egy nagyszabású rendezvénye Budapesten a Fidesznek, ám a helyi szervezet nem tesz ki óriásplakátokat sem.

 

Image
.

Buth Sándor, az MDF kampányfőnöke csatlakozott Dr. Cser-Palkovics Andráshoz, s elmondta, hogy örömmel fogadták a Fidesz kezdeményezését, és ők is a közvetlen megkeresést tartják a legfontosabbnak. Az MDF aktívan keresi az útját és a szavazóbázisát, és az EP-lista két vezetőjét – Bokros Lajost és Habsburg Györgyöt – elhozzák majd Fejér megyébe is. .

Az MSZP is egyetért a Fidesszel. – jelentette ki Márton Roland, aki szerint egyre több teret kellene engedni az érdemi vitának, amelyhez a „felületet” a médiának biztosítania kellene.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Dr. Cser-Palkovics András kérte a sajtót, hogy segítsék a pártokat abban, hogy „olcsó kampány” legyen, és ne csak most, hanem később is, amely nemcsak a pártok, hanem az adófizető emberek érdeke is.

 

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=2949&Itemid=31  

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."