Évadnyitó társulati ülés
Írta: Csordás Csilla   
2021. szeptember 07.
Évadnyitó ülést tartott a megújult Pelikán Fészekben a Vörösmarty Színház társulata. A járvány okozta nehézségekről, az elmúlt időszakban végzett színházi munkáról, az önkormányzati támogatással megvalósult fejlesztésekről, valamint az új évad bemutatóiról, előadásiról is hallhattak a társulat tagjai.

 

 

Újult erővel, hittel és a zökkenőmentes teljes évadba vetett bizalommal kezdi a 2021/22-es színházi évet a Vörösmarty Színház társulata. A megújulás alatt lévő Pelikán Fészekben tartott évadnyitó társulati ülésen a résztvevőket  dr. Szikora János igazgató és dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte. „Mindannyian abban reménykedünk, hogy végre ismét egy teljes évadon keresztül járhatunk a Vörösmarty Színházba, amely a város és a régió kulturális életének egyik meghatározó központja. Nagyon nehéz időszak van az előadói tevékenységet folytatók mögött is, és itt ma mindannyian abban bízunk, hogy mind a nagyszínpadon, mind a megújult Pelikán Fészekben kiváló előadások részesei lehetünk.” – kezdte köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András polgármester az évadnyitó társulati ülésen. „Az élmény mellett fontos arra is felhívni a figyelmet: azzal, hogy jegyet és/vagy bérletet váltunk az idei évadra, a kulturális életet, a színházat támogatjuk.” A járvány okozta korlátozások miatt, hogy a tavaszi, koranyári időszakban nem lehetett előadásokat tartani, az idei évben 60-70 millió forintos bevételkieséssel számol a színház. Székesfehérvár Önkormányzata azt a döntést hozta, hogy ezt a kiesett összeget biztosítja a színház részére. Így nincs akadálya annak, hogy az évad nyugodt körülmények között elkezdődjön. Emellett a színház fejlesztésére mintegy 165 millió forintot biztosított a város.

Az elmúlt időszakban a járvány miatt ugyan zárva volt a színház, ám az épületekben komoly fejlesztések valósultak meg. A Pelikánban a játszótér teljes hő- és hangszigetelése mellett megújult a vendégtér, és hamarosan befejeződik az emeleti társalgó felújítása is, számolt be röviden az elvégzett munkákról a teátrum vezetője. „Szeretnénk, ha a Pelikán a fiatalok alkotó műhelye lenne, hiszen 203 évvel ezelőtt ezen a helyszínen indul el a magyar nyelvű színjátszás hazánkban. Az a hév, az a lendület, amellyel a „szent suhanc”, vagyis Petőfi Sándor e falak között játszott, itt van ma is.” - mondta dr. Szikora János, miközben leleplezte a költőt ábrázoló alkotást. Mint mondta, ez a társulat az elmúlt kilenc évben bizonyította, hogy tele van olyan kreatív erővel, amely a színház, a színjátszás jövőjét is biztosítja. Annak kapcsán, hogy jövőre lejár az igazgatói megbízatása, dr. Szikora János elmondta, szeretné folytatni ezt az alkotói munkát a társulattal.

Az évad előadásai kapcsán elhangzott: szeptember 11-én, szombaton a várva várt Fame premierje lesz. A hónap végén Az ember tragédiája 2.0 ősbemutatójára készülnek. Madách Imre klasszikusának folytatására négy kortárs író vállalkozott, Darvasi László, Márton László, Tasnádi István és Závada Pál, az előadást pedig szintén négyen rendezték: Bagó Bertalan, Hargitai Iván, Horváth Csaba és Szikora János. Az egész társulatot megmozgató előadást szeptember 25-én mutatják be. Szeptember közepén, 15-16-án a színházban vendégeskedik az Orlai Produkciós Iroda Kaktuszvirága Kovács Patríciával és Ötvös Andrással a főszerepben. A Pelikán Fészekben ismét gombolyodnak a fonalak Kerkay Rita rendezésében. Az Odaadó hívetek, Surik című előadást szeptember 15-én láthatjákó este hét órától. A Kozák András Stúdióban szeptember 15-én és 29-én aztán felülhetnek az érzelmi hullámvasútra Váradi Eszter Sárával, Keller Jánossal és Ottlik Ádámmal a Szerelem, Ó! című előadásban.

A nézőknek érdemes figyelemmel követni a színház honlapját, ahol a tavalyi évadban elmaradt előadások pótlásáról naprakész információkat olvashatnak. Az érvényben lévő rendelkezések alapján programjaik védettségi igazolvány nélkül látogathatóak!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."