Vérvörös csütörtök
Írta: Gáspár Péter   
2021. szeptember 10.
Szeptember 9-e csütörtökre esett 39 évvel ezelőtt is, amikor 11 óra 55 perckor a feketehegy-szárazréti vasúti átjáróban megtörtént az a vonatbaleset, melyben tizenhatan vesztették életüket. A Komárom felől érkező nemzetközi gyorsvonat ütközött a 37-es helyijáratos autóbusszal, melyen nagyon sok, iskolából hazafelé tartó gyermek utazott. Nyolc felnőtt és nyolc gyermek halt meg, a legfiatalabb mindössze 9 hónapos volt.

 

 

A 39 éve történt szárazréti baleset áldozataira emlékeztek a Farkasvermi úti vasúti átjárónál csütörtökön. 1982 szeptember 9-én, egy csütörtöki napon tizenhat ember halt meg, amikor a vonat ütközött egy autóbusszal. Az áldozatok között nyolc gyermek is volt, köztük egy kilenc hónapos csecsemő, aki 21 éves édesanyjával együtt halt meg a balesetben.

39 évvel később, 2021. szeptember 9-én csütörtökön 11 óra 55 perckor néma csend borult Feketehegy-Szárazrétre. Az áldozatok hozzátartozói emlékeztek elvesztett szeretteikre. Ott voltak a Vörösmarty Iskola tanárai is, köztük az elhunyt gyermekek volt osztályfőnöke és az a pedagógus is, aki az utolsó órát tartotta az iskolásoknak, mielőtt felszáltak volna a 37-es buszra. Jelenlétével fejezte ki részvétét a gyászolóknak Lehrner Zsolt, Székesfehérvár alpolgármestere és Szigli István, Feketehegy-Szárazrét önkormányzati képviselője is. 

A megemlékezést, ahogy minden évben, idén is Kétyi József szervezte, akinek 29 éves felesége vesztette életét a balesetben. Felidézte, hogy számára és sorstársai számára 1982. szeptember 9-e volt a "vérvörös csütörtök", amit feldolgozni azóta sem tudtak. Kétyi József  arra kérte a résztvevőket, hogy saját tragédiájukon túl emlékezzenek meg a Lökösházán, Pörbölyön, Mohorán, Siófokon és más helyszíneken bekövetkezett vasúti balesetek áldozatairól is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."