Rekordszámú szervezet vesz részt a Székesfehérvári Civil Napon
Írta: Havasi Timea   
2021. szeptember 16.
Minden eddiginél több, közel 80 szervezet csatlakozik a 14. Székesfehérvári Civil Naphoz, melyet szeptember 18-án, szombaton rendeznek meg a Zichy ligetben. Az élet legkülönfélébb területein tevékenykedő egyesületek, alapítványok tematika szerint foglalják el a park egész területét, mutatják be mindennapi munkájukat, és fogadják a csatlakozni szándékozó önkénteseket. Megnyitja kapuit a szomszédos Helyőrségi Klub is, ahol szintén lesznek programok és katonai toborzás.

 

 

Székesfehérvár Önkormányzata immár 14. alkalommal rendezi meg a Civil Napot, amely szombaton 9 és 15 óra között várja az érdeklődőket a Zichy ligetben. A hagyományos kora őszi programmal ösztönzik az önkéntességet, a társadalmi szerepvállalást, erősítik a szervezetek és a lakosság közötti kapcsolatokat, partnerséget. Az egyesületek, alapítványok bemutatkoznak és tapasztalatokat cserélhetnek egymással.

A szervezetek interaktív, érzékenyítő, prevenciós és kézműves foglalkozásokkal, közös játékkészítéssel, hangszerbemutatóval, egészségközpontú, történelmi tematikájú, környezet- és természetvédelmi programokkal, harcművészeti bemutatóval, kisállat kiállítással, valamint kulturális előadásokkal és különleges sportbemutatókkal készülnek.

"A Székesfehérvári Civil Nap egyike azon rendezvényeknek, melyeket a pandémia ellenére 2019-ben és 2020-ban is meg tudtunk tartani. Mintegy 80 szervezet regisztrált, ami kiemelkedően magas szám, és ez jól mutatja, hogy mennyire aktívak a COVID-járvány alatt és után is. Az Önkormányzat és a civilek konstruktív együttműködésben dolgoznak, ami tükrözi az önkéntesség kiemelt szerepét a városban. Nagyon színes a programkínálat és a szervezetek palettája egyaránt, az élet minden szegmensét képviselik.” – fogalmazott a beharangozó sajtótájékoztatón Molnár Tamás környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka. Hozzátette, érdemes kijönni, ismerkedni, és tetszés szerint csatlakozni a szervezetek munkájához.

„Amikor először szerveztünk a Zichy ligetben Civil Napot, aggódtunk, hogy a rendezvény „elvész” ebben a nagy park parkban. Azóta azonban egyre nagyobb területet veszünk birtokba, most szombaton pedig teljesen belakjuk a ligetet.” – emelte ki Pisch Norbert, az ART Kulturális Egyesület elnöke. A felosztás tematikus lesz, a park Belváros felöli végére kerülnek az állatokkal és az állatvédelemmel foglalkozó szervezetek, külön területet kapnak az egészségvédők, a művészetekkel foglalkozók, a társadalmi ügyeket vivők, a sportosok, illetve a zöldek. A színes közösség és a szervezők rendkívül gazdag, szórakoztató és kulturális programsorozatot kínálnak egész napra, a részvétel ingyenes, védettségi igazolványt nem kérnek.

A Honvéd Szondi György Sportegyesület szervezésében a park melletti Helyőrségi Klub (Tiszti Klub) is megnyitja a kapuit. Ingyenesen látogatható a Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény, lesz lövészet, íjászat, amit ki is lehet majd próbálni, illetve a bejáratnál katonai toborzó pont fog működni.

A Gaja Egyesület ásott és fúrt kutak nitrátszint-mérését végzi a helyszínen, egészségügyi szűréseket szervez az EGÉSZSÉGDOKK Közhasznú Alapítvány és a Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesülete (FEMECE). Az Alba Volán Öttusa Szakosztálya részéről a Tokiói Olimpia székesfehérvári bronzérmese, Kovács Sarolta is részt vesz majd a rendezvényen.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."