Három csapás - aláírásokat gyűjtöttek Székesfehérváron is
Írta: Temesvári Márta   
2009. május 02.

ImageA székesfehérvári Malom Ház előtt gyűjtötte a „Három Csapás” törvénytervezettel egyetértő aláírásokat Dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, a Fidesz helyi önkormányzati képviselői és az önkéntesek. A Fidesz április 25-én indította útjára az országos aláírás gyűjtési akciót, mivel a Parlament elutasította azt a javaslatot, amely szerint az erőszakos bűncselekményt elkövetők a harmadik elkövetéskor a bűncselekményre kiróható büntetés dupláját kapnák, ha pedig a büntetési tétel eléri a húsz évet, akkor az automatikusan letöltendő életfogytiglanra változna.

 

Vargha Tamás tanácsnok honlapunknak elmondta: e törvényt Amerika több államában is bevezették már a kilencvenes években – az elszaporodott bűncselekmények miatt -, s igencsak hatásosnak bizonyultak.

 

Image
.

Ezért a Fidesz is joggal bízhat abban, hogy hazánkban is komoly elrettentő ereje lenne a tervezet megvalósításának.

„Mivel a Parlament ezt lesöpörte, ezért fordulunk az emberekhez, hogy az ő támogatásukkal az Országgyűlés elé vihessük e témát.” – mondta Vargha Tamás.

 

Image
.

A „Biztonságos Magyarországért” –címmel ellátott támogatói íveket hétköznaponként a Malom Házban írhatják alá az azzal egyetértők, illetve mozgó standokkal is találkoznak majd a Székesfehérváron sétálók a következő napokban, hetekben.

 

Image
Fotó. Temesvári Márta

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3069&Itemid=31

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."