Idén újra együtt ünnepelhettünk Kati néni szobránál
Írta: Fejér Tamás   
2021. november 26.
Idén újra személyesen köszönthették a Katalinokat Kati néni szobránál. Vargha Tamás, dr. Cser-Palkovics András és Földi Zoltán köszöntője után a Hagyományos Piacokért Egyesület és a Fehérvári Polgárokért Egyesület tagjai látták vendégül az ünneplőket. A jó hangulatról a Tilinkó zenekar és az Alba Regia Táncegyüttes Senior csoportja gondoskodott.

 

 

Idén is sokan gyűltek össze az éppen húsz éve felavatott Kati néni-szobornál, hogy közösen ünnepeljék a Katalinokat. Az évtizedes hagyományt tavaly a vírushelyzet „megszakította”, de idén ismét együtt, zenével, virággal, hagyományos felsővárosi savanyú káposztával ünnepelhették Székesfehérvár legismertebb fertályos asszonyát és a Katalinokat.

Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője elmondta: Katalin-nap alkalmából Kati néni szobránál nemcsak a Katalinokat, hanem a "szorgalmas, hagyománytisztelő" fehérváriakat is köszöntjük.

A hagyományokat tisztelni, az egy nagyon is élő dolog tud lenni, ami összeköt minket - mondta el köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. A Katalin-napi ünnepség azt is kifejezi, hogy szeretjük otthonunkat, szeretjük Székesfehérvárt, tiszteljük a múltját, és a jelenben szeretnénk tenni a jövőjéért.

A közösség fontosságát emelte ki Földi Zoltán, Felsőváros önkormányzati képviselője is. "Mindannyian éreztük Kati néni hívószavának lényegét, hogy a teljes értékű élet nem csak a mindennapok küzdelmeiből áll, de sokkal inkább az együttérzésből, szeretetből barátaink, közösségünk iránt."

A jubileumi Katalin-napon Kocsis Balázs, a szobor készítője is részt vett, akinek alkotása csak hosszú kálvária után, a fehérváriak nyomásának engedve kapott végleges „letelepedési engedélyt” 2001-ben. A piaci hagyományoknak emléket állító szobor azóta a város egyik legkedveltebb köztéri alkotásává vált. Minden évben itt ünneplik a Katalinokat virággal, a Hagyományos Piacokért Egyesület és a Fehérvári Polgárok Egyesülete pedig zsíros kenyérrel, forralt borral, meleg teával, almával és hagyományos felsővárosi savanyú káposztával látja vendégül az ünneplőket.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."