Parádés gálával zárult a VI. Országos Gregor József Énekverseny
Írta: Havasi Timea   
2021. november 29.
Vasárnap délután zárult a VI. Országos Gregor József Énekverseny a Hermann László Zeneiskola és a Tálos Edit Alapítvány szervezésében, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A csaknem 90 fiatal részvételével rendezett megmérettetésen több kategóriadíjat és különdíjat is kiosztottak. A zsűri különdíját, azaz a Gregor József-díjat Tóth-Fejel Dániel József, Székesfehérvár város különdíját pedig Lakatos Erzsébet kapta.

 

 


A Székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI, valamint a Tálos Edit Alapítvány hatodik alkalommal hirdette meg idén az Országos Gregor József Énekversenyt Magyarországon és a határon túl tanuló magyar állampolgárságú és magyar nemzetiségű fiatal tehetséges énekesek számára. A megmérettetés célja a kezdetek óta változatlan: felkarolni a Gregor József által nagy lelkesedéssel támogatott fiatal generációt, és kiemelkedési lehetőséget teremteni a legjobbaknak. Idén 23 intézményből 89 nevezés érkezett az énekversenyre, mellyel méltó módon állítanak emléket a 2006-ban elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja számára.

A versenysorozat pénteken kezdődött és vasárnap délután zárult alapfokú művészeti iskolák, valamint zeneművészeti szakgimnáziumok magánének szakán tanulók részvételével. Ezen kívül jelentkezhettek olyan 16-26 év közötti fiatalok, akik jelenleg nem vesznek részt magánének képzésben, illetve olyan alapfokú művészeti iskolások is, akik november 26-ig betöltötték 23. életévüket. A diákok három kategóriában, korcsoportonkénti bontásban versengtek, magyar népdalfeldolgozásokkal, XX. századi magyar dalokkal, barokk, klasszikus, romantikus dalokkal, áriákkal és szabadon választott művekkel készülhettek.

A záró gálaműsoron Székesfehérvár városa nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, ez a verseny egy jószándékú vetélkedés, ahol a személyes találkozás élménye és öröme megadatott mindenkinek, ami manapság nagyon felértékelődött. Eljöhettek és együtt lehettek azok az emberek, akiknek van közös szenvedélyük, és az alkotó tevékenységüket életük egyik fontos mérföldköveként most bemutathatták. Székesfehérvárnak ez nagyon fontos, hiszen a kulturális élet alapjaiban határozza meg egy város mindennapi életét, egy közösséget igazán a művészi élete tud valódi közösséggé formálni. Ehhez hozzátartoznak azok a fiatalok, akik meghatározóak a mában, és akik folytatják a kultúra terjesztésének misszióját a következő években is.

Ugyancsak köszöntötték és méltatták a versenyzőket a zsűri tagjai, Kertesi Ingrid operaénekes, az egyetem adjunktusa, Bartók-, Pásztori-, Liszt-díjas, érdemes, kiváló művész és dr. habil Halmai Katalin operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára.
A bírálóbizottság elnöke, Kovácsházi István operaénekes, a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Karának oktatója többek között azt mondta, ha egy ilyen versenyről, mint a mostani, ketten-hárman operaénekesi pályára kerülnek, az már nagyon jó arány. Ebben a hivatásban mindig a szereplés pillanatában, a színpadon kell a legjobb formát adni. Ez nem mindig lehet száz százalék, hiszen a művész is ember, de nyolcvan alá nem szabad menni.

A zsűri kategóriánként és korcsoportonként díjazta a fiatal tehetségeket és sor került a különdíjak átadására is.

A zsűri díját, azaz a Gregor-díjat Tóth-Fejel Dániel József kapta.
Az újdonságnak számító DODEK-különdíjat (Digitális Opera-, Dalirodalom és Előadóművészeti Kvíz) Szikora Adél vette át.
Korrepetitori különdíjat kapott Molnár Orsolya és Balogh Zsolt.
A legfiatalabb tehetség különdíjban részesült Németh Eliza.
A Zenei Nevelésért Alapítvány elismerését Veleczkei Ramóna kapta.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekartól Veleczkei Ramóna és Szabó Bence vehetett át különdíjat, ami szereplési lehetőséget jelent egy zenekari koncerten.
Székesfehérvár város különdíját Lakatos Erzsébet vette át dr. Cser-Palkovics András polgármestertől.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."