Ha december, akkor Diótörő
Írta: Gimesi-Kramár Judit – produkciós menedzser   
2021. december 06.
A Székesfehérvári Balett Színház 2018-ban mutatta be a Diótörő című, kétfelvonásos, családi balettjét. Egerházi Attila rendező-koreográfus célja az volt, hogy a város és a megye színházat, táncot szerető közönségének saját Diótörője legyen. A teljes társulatot felvonultató előadást idén öt alkalommal láthatja a Vörösmarty Színház közönsége.

 

 


„Karácsony ünnepe többek között arra is emlékeztet bennünket, hogy ha szeretet lakozik a szívünkben, akkor életünk bármely napját ünnepként élhetjük meg, és hétköznapi csodák történhetnek meg velünk. A Diótörő azt a különleges, gyermeki képzeletvilágot jelképezi, amely a fantázia gazdag színpalettájáról, szeretetből szőtt ecsettel képes újra színessé festeni a felnőttek világának hétköznapok által elkoptatott és elszürkült festővásznát” – fogalmazott Egerházi Attila, a balettszínház igazgatója, aki Csajkovszkij muzsikájával, de a balett klasszikus verziójától eltérő módon állítja színpadra a népszerű művet. 

A Diótörő története a Harangozó- és Jeszenszky Endre-díjas koreográfus olvasatában nem nagypolgári, hanem kispolgári családi körben játszódik, és a hétköznapok szürke, gyakorta monoton és olykor szeretetről megfeledkező világát szeretettel átszőtt humorral fűszerezve állítja szembe az ünnepnap színekben gazdag varázsvilágával. Ez a szándék éppúgy megmutatkozik a balett színpadképeinek és jeleneteinek kontrasztjaiban, mint a koreográfiában. 

Az átlagos, szürke panellakásban élő Stahlbaum családhoz karácsony este megérkezik a minden tekintetben színes egyéniség, Drosselmeyer nagybácsi, aki humorával, szeretetével, „bűverejével” életet hoz a házba. Amikor a család nyugovóra tér, megtörténnek a Hoffmann meséjéből ismert csodák: életre kel a Diótörő figura, megjelennek és ugyancsak életre kelnek a különböző babák, mesefigurák és lezajlik az a harc is, amelynek végén Marika, a főhős egy mesevilágban találja magát, Diótörő herceg oldalán. A pár a hópelyhek táncát követve jut el a kristálypalotába, ahol káprázatos ünnepséggel, látványos spanyol, kínai, keleti és orosz táncokkal fogadják őket, és eltáncolják a darab talán legismertebb részét, a Rózsakeringőt is. 

Andrea T. Haamer jelmezeit Szelei Mónika újította fel és ő készítette a produkcióhoz szükséges új jelmezeket is; a díszleteket Árvai György, a fényeket Egerházi Attila tervezte. A darabhoz Falvay Miklós médiaművész komputergrafikával teremti meg a fantáziavilágot: a virtuális díszletek közül kiemelkedik az északi fényre emlékeztető fényjáték és a történet egyik fő helyszíne, a kristálypalota, amely többször is átalakul a mese során. 

December 14-én, kedden 15 és 19 órakor, december 15-én, szerdán 13 és 18 órakor, valamint december 28-án, kedden 11 órakor újra életre kel a Hoffman meséjéből és Csajkovszkij balettjéből jól ismert Diótörő, és elkíséri a történet főhősét, Marikát kalandos útján a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. 

Az előadásokra jegyek kaphatók az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában, a Vörösmarty Színház előcsarnokában (Székesfehérvár, Fő utca 8.), valamint a www.jegy.hu oldalon. A darab iránt minden évben óriási az érdeklődés: 2018-ban a jegyek hetekkel a premier előtt elkeltek mind a hat meghirdetett előadásra. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."