Négy főből álló hegymászó csapat indult el a világ nyolcadik legmagasabb csúcsának meghódítására. A csapat a „Magyarok a világ nyolcezresein” nevű expedíciósorozat keretében próbálkozik a nepáli Manaslu (8156 m) megmászásával oxigén palack nélkül. A magyar hegymászók célja a föld tizennégy, nyolcezer méternél magasabb csúcsának meghódítása.

A WEBBeteg.hu egészségportálon napról-napra követhetik az expedíció eseményeit, hiszen a csapat orvos tagja, Dr. Szabó Levente "élőben" tudósít a nem mindennapi túra történéseiről látogatóinknak. A lelkes csapat már az alaptáborban próbálja szoktatni szervezetét a nagy magassághoz.

Háromszéki Zsolttól, a Webbeteg Kft. Munkatársától megtudtuk, hogy az emberi szervezet kb. a tengerszinttől 4 500 méteres magasságig képes tartósan élni. Ezen felül már hosszútávon az élet jelentős problémákat okozhat. Napjainkban a civil légi utazások során naponta több millió ember emelkedik 4500 méter fölé és repül nyomásszabályzott (klimatizált) kabinban, gyakran 12 000 méter magasságban, több órán át. Ennek panaszmentes túléléséhez nincs szükség különösebb adaptációra.

Több más magassági kihívás is létezik azonban, mint a hegymászás, síelés, hőlégballonozás, amelynél nem áll rendelkezésre a mesterséges nyomásszabályozás. A légi utazás hatásai szervezetünkre A tengerszinten elérhető 21 százalékos oxigéntérfogat a légi utazás során 17,1 – 15 százalékra csökken a klimatizált kabin ellenére. Természetesen, ha az utazás hosszú vagy az utasnak valamilyen tüdő- vagy szívbetegsége van, ami csökkent oxigénfelvétellel, keringési és diffúziózavarral jár, akkor gondok adódhatnak.

A fellépő problémákat általában oxigén adása megoldja, egyedül a légmell (pneumothorax) képez abszolút ellenjavallatot a repülésre, mert a levegő nyomásának csökkenése a mellkasban levő gáz kiterjedését okozza, ami nyomhatja és megtörheti a mellkasban levő ereket, halált okozva.

Az oxigén parciális nyomásának változása magasság szerint

A magas hegységek hatásai szervezetünkre Már a XVI. században Joseph de Acosta jezsuita szerzetes az Andok magaslatain történő utazásai során megfigyelte önmagán, hogy fejfájása, nehézlégzése és szédülése jelentkezik, amit ő a „vékony levegőnek” tulajdonított. Nem is tévedett, mivel az oxigén parciális nyomása a légköri nyomással arányosan csökken (pO2=0,2093xbarometrikus nyomás) és minél magasabbra emelkedünk, a levegő hőmérséklete, a levegő oxigéntartalma és az oxigén parciális nyomása annál inkább lecsökken.

Ha túl magasra jutunk, akkor a szervezet kénytelen alkalmazkodni a jelentősen megváltozott nyomásviszonyokhoz. Világszerte számtalan látogatott síparadicsom van 3000 méter fölött, de Chilében 5900 méter magasságban is létezik folyamatos emberi tevékenység. Ezen magasságban az oda feljutók 50 százaléka idővel tünetessé válik, ám ennek ellenére – különösen 4200 méter fölötti magasságban – a vér oxigéntartalmának csökkenése miatt (artériás hypoxaemia) átmenetileg kellemetlen tünetek jelentkeznek, mint a fejfájás, szédülés, alvászavar, étvágytalanság.

Hogyan próbál meg a szervezet alkalmazkodni a megváltozott magassági viszonyokhoz? Ha a tüdőbe bejutott levegő oxigén parciális nyomása kevés az alacsonyabb oxigénszint miatt, akkor kompenzáló mechanizmusok lépnek életbe, melynek első lépcsője a légzés fokozása. A szervezet a csökkent nyomás miatt keletkezett oxigénhiányt a légzés fokozásával törekszik áthidalni. Ez a válaszforma nagymértékben függ az egyéni alkattól, azaz van, aki jobban, van, aki kevésbé jól képes ezáltal alkalmazkodni a megváltozott légköri körülményekhez.

Az alkalmazkodóképesség azonban korlátozott, mivel 3000-4000 méter fölötti magasságban a vitálkapacitás (a légzés teljesítőképességének mértéke) 4 százalékkal csökken, 8839 méteren (29 000 láb) pedig már 13 százalékkal. Ez azt jelenti, hogy terhelés esetén a légzés fokozódása ellenére is romlik a tüdő oxigénfelvevő kapacitása, ami végül jelentősen rontja a szervezet oxigénellátását és a terhelhetőséget. Az oxigénhiány miatt fokozott agyi véráramlás és kapilláris (hajszáleres) átszivárgás alakul ki.

A tüdő oxigénfelvevő képességének romlását az okozza, hogy a szövetközti részekbe (interstitium) folyadék áramlik, és részben ezen folyadék megnövekedése miatt csökken a tüdő rugalmassága. A leggyakoribb magaslati betegségek A magaslatra történő emelkedést követően kialakuló betegségek az akut hegyi betegség, a magaslati tüdőödéma és a magaslati agyödéma. Utóbbi két betegség akár halálos kimenetelű is lehet, ha nincs megfelelő, szakszerű beavatkozás.

A gyors, alacsonyabb magaslatra történő visszatérés, akár mentőhelikopterrel is, megelőzheti a súlyos halálos kimenetelt. E betegségeken kívül léteznek más magaslat által kiváltott panaszok, mint: hóvakság, retina bevérzés, hypotermia (lehűlés), és a tartós magaslaton való tartózkodás által kiváltott más zavarok. Akut hegyi betegség. Az akut hegyi betegség a leggyakoribb magasság miatt kialakuló betegség. A kritikus magasság elérése után azonnal vagy 3 napon belül jelenik meg.

A tünetek általában 4000 méter fölötti magaslaton érezhetők, ám a fejfájás már 2439 méter (8000 láb) fölött megjelenik az érintettek 70 százalékánál. Ezen kívül hányinger, hányás, nehézlégzés, a végtagokon jelentkező ödémák, rossz körérzet, étvágytalanság és fáradékonyság is jelentkezhet. Alvás közben a légzés lelassul, majd felgyorsul, periodikusan ismétlődve. Az alvás nem kielégítő (gyakoriak a rémálmok), ez tovább fokozza a rossz közérzetet. Nincsenek jellegzetes laboratóriumi eltérések, a betegséget csak a panaszok elmesélése alapján lehet diagnosztizálni.

A betegségnek több oka van, a legfontosabb valószínűleg az, hogy a betegségben szenvedőknek kisebb mértékben tudják kompenzálni a légzés fokozásával az oxigénhiányt, az oxigénhiány miatt kialakuló fokozott agyi véráramlás és a kapilláris (hajszáleres) átszivárgás pedig súlyosbítja a panaszokat. Az akut hegyi betegség magától megszűnik, ritkán van szükség kezelésre, még a tovább emelkedés is megengedett egy rövid pihenőt követően. Tüneti kezelésként alkalmazhatóak hányinger elleni szerek, továbbá fájdalomcsillapítók a fejfájás ellen.

Ha a tünetek nem szűnnek, vagy éppen súlyosbodnak, akkor a további emelkedést el kell halasztani és lentebb ereszkedni 300 méterrel. A magaslati tüdőödéma jóval alacsonyabb arányban jelenik meg (2-15 százalékban), ám súlyosabb kimenetelű lehet. Főleg fiatal, jól edzett egyéneknél jelentkezik, akik gyorsan eljutnak 2500 méteres magasság fölé, általában második éjjel. A panaszokat a tüdő ereinek elváltozása okozza, az oxigénhiány miatti érszűkülés és a hajszálerek fokozott áteresztőképessége.

A vérrel együtt a léghólyagokat fehérjében gazdag folyadék árasztja el és tovább rontja az oxigénfelvételt. A nehézlégzés fokozódik és megmarad nyugalmi állapotban is, száraz köhögés jelentkezik és rózsaszínű köpetürítés. Gyorsult légzés jelenik meg, az ajkak ellilulnak. Mivel az állapot életveszélyes, sürgősen be kell avatkozni! 600-1000 méterre le kell vinni az érintettet, és addig is oxigént adni, lehetőleg túlnyomásos sátorban.

Az áldozatokat általában a mentés rossz idő miatti lehetetlensége okozza. Kalcium csatorna blokkolók (nifedipine 20 mg 6 óránként) adása hatásos lehet. A magaslati agyödéma ritkábban jelentkezik a tüdőödémánál. Mozgáskoordinációs zavar, mozgásnehezítettség és később tehetetlenség, majd tudatzavar, kóma, hallucinációk jelzik. Az érintettet le kell szállítani 1000 méteres tengerszint fölötti magasság alá, segíthet a dexamethasone kezelés, illetve a magas nyomású oxigénsátor.

Mitől függ, hogyan reagál szervezetünk? A magaslati betegség előfordulásának lehetősége 3000 méteres tengerszint fölötti magasságon túl fokozott, ehhez hozzá adódik az emelkedés rátája (napi 300 méter szintemelkedés fölött), de függ a szélességi foktól, a hőmérséklettől, alacsony nyomású viharoktól, a téli időjárástól és mindentől, ami csökkenti a levegő nyomását.

A fentebb részletezett panaszokat kiváltó tényezők közül meg kell említeni az edzettség szintjét, különböző vírusos betegségek jelenlétét, alkohol-, altató- és drogfogyasztást, illetve természetesen az egyéni érzékenységet is. A megelőzés legfontosabb eleme a fenti tényezők többségének kiküszöbölése: a fokozatos emelkedés, a jó általános fizikai állapot, a szervezetre káros hatások kerülése.

Megelőzésként lehet alkalmazni továbbá az acetazolamide nevű vízhajtót (2x250mg, vagy 1x500mg hosszú hatású), mivel csökkenti a tüdő és/vagy agyödéma kialakulását, vagy dexamethasone nevű szteroidot (6 óránként 1x4 mg, vagy 8 mg-ot egyszerre). Ha két-három napnál tovább tartanak a panaszok, akkor fennáll a veszélye annak, hogy tüdő vagy agyödéma alakul ki.