Közel hárommilió forintot adományoztak a csángó gyermekek oktatására
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 05.

A moldvai csángómagyarok és az erdélyi szórványban élő magyar anyanyelvű gyermekek oktatásának segítésére jótékonysági estet rendeztek a Vörösmarty Színházban „Határok nélkül” címmel. Az adományozók nagylelkűségének és együttérzésének köszönhetően az esten 2,7 millió forint gyűlt össze.

A belépő jegyekből befolyt teljes összeget az erdélyi és a moldvai magyaroktatás területén lévő három szervezet kapja: a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, az erdélyi szórványfronton a Vasárnapi Iskola Alapítvány, és az észak-erdélyi vicén működő Bástya Egyesület.

A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének célja, hogy az anyagnyelű oktatásba minél több gyermeket tudjon bevonni. Tevékenységének köszönhetően jelenleg 1600 diák tanulhat Moldvában magyarul, ám – a számítások szerint - közel 8000-re tehető azok száma, akik sem iskolai keretek között, sem azon kívül nem részesülnek anyanyelvi oktatásban.

A Vasárnapi Iskola Alapítvány azokat a tanárokat fogja össze és koordinálja (jelenleg 44 pedagógust), akik társadalmi munkában vállalják, hogy hétvégenként az erdélyi falvakban (itt 16 települést jegyeznek) anyanyelvi oktatásban részesítik a fiatalokat.

A Bástya Egyesület pedig egy benntlakásos kollégiumot üzemeltet a magyar oktatás érdekében.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."