Várják a javaslatokat a közszolgálatban dolgozók elismerésére
Írta: Havasi Timea   
2022. augusztus 17.
Idén is átadja a közszolgálatban dolgozók elismerésére alapított díját az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért. A szervezet augusztus 20-ig várja a javaslatokat a díjazottakra.

 

Székesfehérváron körülbelül kétszázra tehető azon civil szervezeteknek a száma, melyek aktív, folyamatos munkát végeznek, számos feladatot átvállalva ezzel az Önkormányzattól. A civilek fontos partnerei a helyi közszolgáltatások szervezői, az önkormányzati intézmények, a közszolgáltató cégek, állami szervezetek. A közszolgáltatásban dolgozók és az egyesületek, alapítványok közötti napi kapcsolattartás, a partnerség és a közös munka alapjaiban határozza meg a civil szektor sikeres működését.

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért célja, hogy évről évre elismerje és megköszönje a közszolgáltatásban dolgozók munkáját. Az oklevelet olyan magánszemély kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen. Évente maximum három fő részére adományozható az oklevél. A jelöltekre bárki tehet javaslatot a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címen 2022. augusztus 20-ig. Az okleveleket szeptemberben, a Székesfehérvári Civil Napon adják át a jutalmazottaknak.
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."