A pákozdi alapítványért lovagolt - és nyert - Stohl András
Írta: Temesvári Márta   
2009. június 02.

ImageStohl András nyerte meg a Nemzeti Vágta Jótékonysági Sztárfutamát. A színész-műsorvezető az első befutónak járó százezer forintot a pákozdi Kapaszkodó Alapítványnak ajánlotta fel. Az alapítvány Fejér megyei fogyatékosok lovagoltatásával, táboroztatásával, versenyeztetésével foglalkozik. Stohl András mellett Oszter Alexandra, Terecskei Rita és Pintér Tibor is vágtázott, hogy nyereményüket jótékony célra fordíthassák majd.

 

A pákozdi Kapaszkodó Lovarda tavaly is képviselte megyénket a Vágtán. Akkor 96 település nevezett be a versenyre, idén pedig 90.

A 2009-es Nemzeti Vágtát Németh Sándor, Bácsalmás település képviseletében nyerte. A tavalyi győztes Suták Vanda volt, aki Nyíregyháza színeiben a második helyen végzett. A döntőbe rajtuk kívül Szeged, Litér, Debrecen és Esztergom településeket képviselő lovasok jutottak be.

A Kishuszár Vágta győztese a szegedi Tárkány Zsófia lett, az Ügető sztárfutam fogathajtó versenyében pedig Kőbán Rita ért elsőként a célba.

Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3329&Itemid=35

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3099&Itemid=35

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=291&Itemid=35

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."