Első az egyetem!
Írta: Pálfay Károly   
2009. június 02.

ImageSokáig úgy tűnt, hogy továbbra is a Fehérép Alcoa FKC játékosa marad Lévai Zsófia, de a 19 éves jobbátlövő végül úgy döntött, hogy a céljait tekintve a tanulás kerül az első helyre, ezért hazaköltözik Debrecenbe, és alacsonyabb osztályban folytatja pályafutását. Zsófi szombaton nagyon hasznos játékkal segítette csapatát győzelemre, így búcsúzva el a fehérvári közönségtől.

 

„Úgy gondolom, a csapatunk egységes volt, és nagyon jó meccset játszottunk. Voltak ugyan olyan időszakok, amikor kicsit elvesztettük a fonalat, de összességében jó volt a mérkőzés – főleg mivel megnyertük, hiszen a végeredmény fontos igazán.“

Tulajdonképpen egyértelmű sikert arattatok, hiszen volt hat gól is a különbség. Miben múltátok felül a Vásárhelyt?

„Kitartásunkat emelném ki elsősorban, és azt, hogy most voltak igazi húzóembereink.“

Sok gólpasszal vétetted észre magad...

„Örültem a játéklehetőségnek, jól éreztem magam a pályán!“

A mérkőzés előtt Te is kaptál virágot, azaz ősztől már nem a Fehérép játékosa leszel. Mik a terveid a jövőben?

„Nekem az első most a tanulás! Valószínűleg hazaköltözöm Debrecenbe, terveim szerint NBI/B-s szinten folytatom pályafutásomat. Fogorvosi egyetemre szeretnék járni, erre kell felkészülnöm egy év alatt. Ehhez újra kell érettségiznem emelt szinten.“

A kézilabdával mik a terveid?

„Teljesen semmiképpen nem akarom, és nem is tudnám abbahagyni, mert nagyon szeretek kézilabdázni. Ha felvesznek az egyetemre, akkor is halaszthatok akár évet, még minden képlékeny.“

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."