Idén is csatlakozik Székesfehérvár a gyerekemelési rekordkísérlethez
Írta: SZÉNA Egyesület a Családokért   
2022. szeptember 22.
A SZÉNA Egyesület a Családokért civil szervezet idén is csatlakozott a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány kezdeményezéséhez, melynek keretében - határon innen és túl - összesen 35 településen emelik magasba gyermekeiket a szülők. Az elmúlt négy évben több tízezren vettek részt a gyerekemelésen.

 

 


A székesfehérvári „gyerekemelés” a Fehérvári Lecsófőző Vigasság keretében valósul meg 2022. szeptember 24-én a Zichy ligetben. A lecsófesztiválon már 9 órától kézműves foglalkozásokkal és gyermekjátékokkal várják a kisgyermekes családokat, mely 10 órától 12 óráig buborék játszótérrel is kiegészül majd. A színpadon 10.30-tól a Panna-bál zenekar „Buborék mesekoncert”-je szórakoztatja majd a legkisebbeket, majd pontban 11-kor minden szülő a magasba emeli gyermekét, ezzel hívva fel a figyelmet a családi értékek és a gyermekvállalás fontosságára. A gyerekemelésben résztvevők apró ajándékot is kapnak majd a regisztrációt követően.

A rekordkísérletet követően kerülnek átadásra a SZÉNA Egyesület fő támogatóinak, partnereinek és önkénteseinek járó Szamóca-díjak, valamint a korábban meghirdetett „Közösségépítő pályázat” eredményhirdetésére is sor kerül.

A székesfehérvári esemény fővédnöke Tarné Kovács Sarolta olimpiai bronzérmes és világbajnok magyar öttusázó.

A programról bővebb információ a www.szena.hu honlapon érhető el.

A rendezvény a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány és Székesfehérvár MJV Önkormányzata támogatásával valósul meg.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."