Hangszervarázs a Ligetsori Óvodában – a rézfúvós hangszercsaládot mutatták be
Írta: Bácskay Gergely   
2022. november 24.
Szerdán a Ligetsori Óvodában folytatódott a Hangszervarázs programsorozat, amelynek keretében egy mesébe szőtt bemutatón keresztül minden alkalommal egy-egy hangszercsaládot ismerhetnek meg a gyerekek. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar óvodásoknak szóló interaktív foglalkozása közel 1500 székesfehérvári kisgyerekhez jut el a következő napokban. 

 

A következő napokban 19 óvodában mintegy 1500 kisgyermekhez jut el a Hangszervarázs program. Szerdán a Ligetsori Óvodában varázsolták el a gyerekeket, akik nagyon várták már a különleges alkalmat. Gelencsér Rita óvodaigazgató elmondta, hogy az elmúlt néhány évben már részesei voltak a programsorozatnak, és nagyon pozitív tapasztalatokat gyűjtöttek. Kiemelte, hogy a gyermekek olyan élményekhez és ismeretekhez jutnak hozzá a program jóvoltából, amelyeket az óvodapedagógusok nem tudnának biztosítani számukra az intézményekben. 

A Hangszervarázs programban egy mesébe szőtt hangszerbemutatón keresztül minden alkalommal a szimfonikus zenekar egy-egy hangszercsaládját ismerhetik meg a gyerekek. Most a rézfúvós hangszercsaládot mutatták be nekik, legutóbb pedig a fafúvósokkal ismerkedhettek meg. „Nagyon fontos, hogy minél fiatalabb korban találkozhassanak a hangszercsaládok tagjaival az óvodások, hiszen ettől is függhet, hogy elkezdenek-e majd valamilyen hangszeren tanulni. Az élmények felkelthetik az érdeklődésüket, és abban bízunk, hogy őket is a zeneiskola tagjai között tudhatjuk hamarosan.” – mondta el Bergerné Szőnyi Anna zenepedagógus, a Tálos Edit Alapítvány vezetője.

A programon jelen volt Mészáros Attila alpolgármester is, aki kiemelte, hogy a város kulturális életének kiemelkedő intézménye az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, amely most már minősített zenekar, és nagyon jó úton jár azzal, hogy a legkisebbektől a legidősebbekig igyekszik minden igényt kielégíteni különböző műfajokkal, szerzeményekkel és előadásokkal. „Nagy örültünk, hogy néhány évvel ezelőtt Anna segítségével elindulhatott a Hangszervarázs program, hiszen fontos a zene a kisgyermekek nevelése tekintetében is. Karácsony közeledtével, az adventi időszakban még fontosabb, hogy a zene segítsen lélekben is felkészülni az ünnepre.” – fogalmazott az alpolgármester, aki szólt arról is, hogy a következő napokban 19 óvodában mintegy 1500 gyermekhez jut el ez a program. Kiemelte, hogy a visszajelzések alapján a kicsik nagyon várják ezeket az alkalmakat, amik hozzásegítik őket ahhoz, hogy ők is hangszeren játsszanak, vagy zenerajongóként vegyenek részt a szimfonikusok koncertjein. Hozzátette, hogy az önkormányzat igyekszik segíteni az óvodai mindennapok színsebbé tételét különböző szervezetek bevonásával, akár a kultúra, akár a sport területén.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."