December 2-án indul az óvodai-iskolai műsorok sora az Adventi színpadon
Írta: ÖKK   
2022. november 30.
December 1-jétől minden nap este fél hatkor kinyílik egy ablak a város adventi naptárában, amely – most kivételesen – az adventi színpadon kapott helyet. Nemcsak ezek a meglepetésprodukciók várják a Belvárosban sétálókat az előttünk álló hetekben, hanem a fehérvári óvodák és általános iskolák növendékeinek ünnepváró műsorai is. December 2-ától kezdődnek a délelőtti bemutatók a Városház téren, a színpadon.

 

A város adventi naptára idén kicsit más formában nyújtja át a napi meglepetést december 1. és 23. között: a Városház téri Adventi színpadon nyílik ki minden nap egy ablak, amelyben egy-egy vers, mese, tánc- vagy zenedarab jelenik meg az aznapi ajándék pontban fél hatkor – az előadók között a profik mellett most sok középiskolás diákot is láthatnak, hallhatnak majd a téren járók.

December 2-ától elkezdődik a délelőtti órákban az óvodai és iskolai ünnepváró műsorok sora. Pénteken 9 órakor a Felsővárosi Óvoda Maci csoportjának A jóságos tündér és a tizenkét hónap meseelőadását láthatják az érdeklődők. Őket 9.30 órakor a Székesfehérvári Vasvári Pál Általános Iskola 3–4. évfolyama énekkarának Betlehemi csillag című műsora követi az Adventi színpadon. A sort aznap 10 órától a Hosszúsétatéri Óvoda Tóvárosi Tagóvodája 4. számú Tulipán csoportjának December, december, a világ csilingel összeállítása zárja.

17.00–21.00 óra között pedig a Falvay Miklós médiaművész által készített interaktív játékos vetítés várja a kicsiket és nagyokat, hogy hópelyhekre „vadásszanak” a Varkocs-szobornál. 

A Fehérvári Advent teljes programja a Tele Élettel programportálon és a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ honlapján is elérhető.



 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."