95%-os készültségen a déli összekötő út kivitelezése
Írta: Józsa Dávid   
2022. december 03.
Végéhez közeledik a Seregélyesi és Sárkeresztúri utakat összekötő út kivitelezése. Elérték a 95%-os készültséget, a tervek szerint a lakosság a műszaki átadás után, kora tavasszal veheti használatba a modern közvilágítással és kerékpárúttal szegélyezett, közel 5 kilométeres szakaszt.

 

Heteken belül elkészülhet a Seregélyesi és Sárkeresztúri utak közötti, déli összekötő út kivitelezése. A Juharfa utca és a Köles utca közötti nyomvonalon, a fejlesztés keretében 1050 méter út kerül felújításra, 4085 méter új út épül, valamint 5226 méternyi csapadékvíz-elvezető létesítményt és 4418 méternyi kerékpárutat hoznak létre. Az összekötő út mentén modern, LED-es közvilágítás és négy körforgalom került kialakításra, valamint a zöldítés jegyében 12.000 cserje és 270 fa elültetésére is sor kerül. A területen 2020 szeptembere óta zajlanak a munkálatok, a projekt célja, hogy hatékonyabb átjárást biztosítson Székesfehérvár ipari területei és városrészei között. Hosszú évtizedek óta fennálló probléma, hogy az érintett területekre csak nagy kerülővel, a Horvát István utca – Széchenyi út – Mártírok útja érintésével lehetett közlekedni, a készülő déli összekötő út ezen utak forgalmát is jelentősen csökkentheti.

Fontos, hogy az úton továbbra is dolgozik a kivitelező, a forgalom számára tilos az áthaladás! Erről táblák és kordonok is figyelmeztetik az arra haladókat. A tervek szerint a műszaki átadás-átvétel a jövő év elején kezdődik, a forgalom pedig – várhatóan – kora tavasszal veheti használatba a szakaszt.

Péntek délelőtt dr. Cser-Palkovics András polgármester, Mészáros Attila alpolgármesterrel és a kivitelezésben résztvevőkkel együtt járta be a hamarosan elkészülő útszakaszt. „Nagyon jól áll a kivitelezés, remélhetőleg kora tavasszal át tudjuk adni az utat a forgalomnak. Évtizedek óta nem történt ilyen útépítés a városban, bízunk benne, hogy lesz forgalomcsillapító hatása a belső utak tekintetében is.” – nyilatkozta a városvezető, aki hozzátette: minden fehérvárinak lesz lehetősége bejárni az új összekötőutat, hiszen az átadást követően, a tervek szerint egy vasárnapi napon szeretnék egy napra gyalogosan, kerékpárral bejárhatóvá tenni a szakaszt.

A déli összekötő út megvalósítására a város a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP-6.1.5-15) „Gazdaságfejlesztést és a munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés” felhívás keretében nyert 4.479.211.016,-Ft támogatást.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."