Aranyérmesként bankettezett a Delfin SE tehetsége
Írta: Mátay Balázs   
2022. december 04.
A bajnokok és edzőik bankettjével zárult a korosztályos Budapest Kupa 2022. évi versenysorozata az úszóknál. Az egész évben folyamatosan zajló megmérettetésen a legkisebbektől a 17 éves korig összejöttek a nívós utánpótlás-sorozat bajnokai, ahol nem adják ingyen az érmeket, főleg az aranyakat. Keményen meg kell értük dolgozni, folyamatosan és egyenletesen jól kell teljesíteni egész éven át. Aki akár egy fordulót is kihagy, annak szinte lehetetlen megszereznie a bajnoki címet.

 

 

A Delfin SE úszói közül ebben az esztendőben Varga Marcell versenyezte végig kiváló eredménnyel az idényt. Az ennek eredményeképp a székesfehérvári egyesület kiválósága a 12 évesek korcsoportjában összesítésben megszerezte az 1. helyet!

A részletekről a Delfin SE alapítója, vezetője, szakmai irányítója, Dániel András tájékoztatott:

“Nagy eredmény ez számunkra, mivel a banketten csak a bajnokok, minden korcsoportban az első helyezettek vehetnek részt edzőikkel. A bajnoknak járó kupa mellett értékes jutalmakat kaptak a sportolók. A  Budapesti Úszó Szövetség ebben az évben is méltó módon értékelte a kiváló úszókat. Marcival komoly, nehéz versenysorozaton  vagyunk túl, sok kiváló Delfines úszó hagyományait viszi ezzel tovább. Nem kérdés, hogy nagyon büszkék vagyunk Varga Marcira!

Amit fontos még elmondani: Marcell egyetlen egy edzést sem hagy ki, a Hétvezér Általános Iskolában is kitűnő eredménnyel áll helyt, a tanulmányi versenyeken is rendszerint az első helyeken végez. A következő évben tovább folytatjuk a versenysorozatot és részt kívánunk venni egy másik megmérettetésen is, ami hasonlóan a Budapest Kupához lefedi az egész országot. Gratulálunk és további sok sikert kívánunk a Delfin Sportegyesület edzőinek, sportolóinak!”

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."