Társasjátékkal tanítja a következő generációt a Hydro
Írta: Józsa Dávid   
2023. január 25.
Kedden délelőtt gyárlátogatáson vehettek részt a bicskei Vajda János Technikum tanulói, miután társuk, Bakonyi Márk harmadik helyezést ért el a Profi-T-Ability logisztika társasjáték országos versenyén. Mint kiderült, a korábban Székesfehérvári Szakképzési Centrumhoz tartozó iskolák diákjai által is kipróbált társasjáték nem csak szórakoztat, de közelebb is hozhatja a logisztika világát a diákok számára.
 
A Profi-T-Ability logisztikai társasjáték országos versenyén harmadik helyezést elérő Bakonyi Márk, valamint osztálytársai, a bicskei Székesfehérvári SZC Vajda János Technikum tanulói kedden délelőtt gyárlátogatáson vehettek részt a Hydro Extrusion Hungary Kft. Verseci utcai központjában. Bakonyi Márk eredménye azért is kiemelkedő, hiszen a Profi-T-Ability társasjáték kereskedelmi forgalomban egyelőre nem kapható, így minden versenyzőnek a logikai és logisztikai képességeire kellett hagyatkoznia.
 
Ez igazolódott be a 2022 októberében megrendezett területi fordulóban is, amelyen a Székesfehérvári Szakképzési Centrum 24 tanulója – köztük Bakonyi Márk is – versenyzett a Köfém Művelődési Házban. A társasjáték formátumának szabadságával enged betekintést a logisztika területének mindennapjaiba, így mutatva be a fiataloknak ezt az ágazatot.
 
Szász Levente, a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja főtitkára úgy fogalmazott, a Profi-T-Ability ötlete a jelenleg 150 klubtagot számláló NLVK egyik rendezvényén merült fel, ahol kiderült: középiskolás évei után szinte senki sem a logisztikában képzelte el magát a jelenlegi tagok közül. A Profi-T-Ability társasjátékkal szeretnének ezen a tendencián változtatni, és vonzóbbá tenni a logisztikai karriert.
 
„A játék célja, hogy élményekkel építsen kapcsolatot a cégek és a diákok között.” – fogalmazott a főtitkár, aki hozzátette, a társasjáték nagy sikerére való tekintettel az idei évben is folytatódnak a régiós, valamint országos Profi-T-Ability versenyek. Kulcsár Szilvia, a Székesfehérvár Szakképzési Centrum kancellárja köszöntőjében az élményalapú oktatás fontosságát emelte ki.
 
„A játékos gondolkodás egészen mást kíván. Olyan dolgokat tanultok meg, mint az együttműködés, a kooperáció, valamint a komplex problémamegoldást. Ez mind olyan kompetencia, amit egy tanórán nagyon nehéz fejleszteni.” – hangsúlyozta a főtitkár, majd megköszönte a Hydro Extrusion Hungary Kft. támogatását és a duális képzésekben vállalt szerepét. „A Hydro számára nagyon fontos a jövő generációjának oktatása. Éppen ezért nagy örömmel karoltuk fel az NLV Klub kezdeményezését.” – fogalmazott Veres Gábor, a Hydro Extrusion Hungary Kft. gyáregység igazgatója.
 
Elmondta, hogy a jövőben is szeretnék folytatni az együttműködést a Székesfehérvári Szakképzési Centrummal. A Profi-T-Ability története folytatódik, hiszen a vállalat öt darab, Hydro feliratos társasjátékot ajándékozott a Székesfehérvári Szakképzési Centrumnak.
 
Ezekből néhány hamarosan elfoglalja helyét a Digitális Közösségi Alkotóműhelyben, ahol a diákok jelenleg 12 szakmát ismerhetnek meg a pályaválasztás előtt. A többi pedig az intézmények között ’vándorol’ majd, hogy minél több fiatal kipróbálhassa.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."