Válogatás a világ legrangosabb dokumentumfilmjeiből Székesfehérváron is
Írta: ÖKK   
2023. január 27.
Tiszteld az Életet! „Ne ölj!” – ezzel a szlogennel rendezik meg idén a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF), amelynek keretében Székesfehérváron is lesznek vetítések. Január 28-án, szombaton a Hatodik népkórház és a Szótlan szeretet, január 29-én, vasárnap a Mi svédek és a Covid és a Kölyök Platónok című filmeket láthatják az érdeklődők a Cinema City Alba Plazában.

 

A Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált  kilencedik alkalommal rendezik meg 2023. január 21-e és 29-e között. Ebben az időszakban a magyar közönség is láthatja a legfrissebb, Oscar- és Európa-díjas, illetve arra jelölt filmeket, a Berlinale, a Sundance, a Cannes, a Velence, az IDFA, a Hot Docs, a Coppenhagen Dox, a DOCAVIV, a Visions du Réel fesztiválok favoritjait.

A fesztivál 7 versenykategóriával, 60 filmmel, 200 vetítéssel, 50 Civil Nagykövettel, 30 nemzetközi zsűritaggal, 50 külföldi alkotóval, de leginkább igazi fesztiválélménnyel vár több tízezer nézőt Budapesten a Cinema City Mammut moziban és 10 másik város mozijában is. Így Debrecen, Eger, Győr, Jászberény, Pécs, Szeged, Szolnok, Szombathely és Veszprém mellett Székesfehérváron is.

A Hatodik népkórház (január 28-a, szombat, 16 óra), a Szótlan szeretet (január 28-a, szombat 18.10 óra), a Mi svédek és a Covid (január 29-e, vasárnap, 16 óra) és a Kölyök Platónok (január 29-e, vasárnap 18 óra) című filmek emberi sorsokba, azokon keresztül társadalmi folyamatokba, illetve azok mögé engednek betekintést a Cinema City Alba Plazában.

A jegyértékesítés már zajlik a BIDF-re a Cinema City oldalán: https://www.cinemacity.hu/. A teljes 2023-as versenyprogram a fesztivál honlapján olvasható. További információk a fesztivál folyamatosan frissülő hivatalos honlapján, valamint Facebook- és Instagram-oldalán találhatók.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."