Várják a jelöléseket a a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra
Írta: Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Józsa Dávid – ÖKK   
2023. január 29.
Március 10-ig várja a jelöléseket az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra. Az elismerések átadására 2023-ban is sor kerül, melyről sajtótájékoztató keretében számolt be Róth Péter alpolgármester és Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora.

 

Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata évről évre Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjban részesíti azokat a helyi vállalkozásokat, cégeket, amelyek tevékenységük során szem előtt tartják a felelősségteljes etikus piaci magatartást. 2023-ban kilencedszer is sor kerül az elismerések átadására. Az alapítvány várja a jelöléseket kereskedelem, szolgáltatás és gyártás kategóriában. Jelölni 2023. március 10-ig lehet a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges címen.

A díjat a Fogyasztók Világnapjához kapcsolódóan adományozzák. A világnapot 1983 óta ünneplik világszerte. John F. Kennedy amerikai elnök 1962. március 15-én hirdetett ki egy történelmi nyilatkozatot, melyben a négy alapvető fogyasztói jogot (jog a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez) foglalta össze, az évek során ezek száma nyolcra emelkedett (kibővült a meghallgatás, a kártérítés, az oktatás és az egészséges környezethez való joggal).

„Biztatom a fehérváriakat, hogy idén is minél több jelölést küldjenek a Fehérvári Fogyasztókért Szakmai Díjra.” – hívta fel a figyelmet Róth Péter alpolgármester a Hiemer-ház Moskovszky termében rendezett sajtótájékoztatón. Ahogy az alpolgármester fogalmazott, Székesfehérvár büszke az elmúlt évek kitüntetettjeire, és eltökélt abban, hogy továbbra is támogassa a díjat. Hozzátette: a díj Székesfehérvár polgárainak elismerése a kiemelkedő szolgáltatást nyújtó gazdasági szereplők felé.

Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kurátora elmondta: „Azt szeretnénk, hogy a fehérváriak szavazzanak, ha olyan helyen járnak, ahol meg vannak elégedve a szolgáltatással. Nagyon fontos, hogy az ember a jelen gazdasági körülmények között azt kapja a pénzéért, amit szeretne.” – fogalmazott a kurátor, aki kéréssel is fordult a javaslattal élőkhöz. Kérte, hogy a díjra jelölt gazdasági szereplők nevén túl mindenki írjon egy pár soros indoklást, ezzel is könnyítve az Alapítvány dolgát a kiválasztási folyamatban. „A díj színvonalából nem engedünk: kifejezetten azok az emberek kerülnek kitüntetésre, akik valóban meg is érdemlik.” – szögezte le a kurátor, majd megköszönte az emberek elmúlt években nyújtott aktivitását.

Korábbi évek díjazottjai:

Gyártás kategória: Macher Gépészeti és Elektronikai Kft.; KIKSZ Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.; Metalforg-Tec Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.; Mézes Varázs Kft., Aranyalma Cukrászda; Csornai Dent Fogtechnikai Kft.; El-Dent 96 Kft.; TortaPalota; Süti Cake Cukrászműhely

Szolgáltatás kategória: Damniczki Cukrászat; Karikás Mester Fodrászat; Rebényi Cukrászat; B Dekor Stúdió; Sarló utcai Lipóti Pékség; Virág-Ajándék Üzlet; Öreghegyi Patika; Pasa Kebab, Nagymama Konyhája

Kereskedelem kategória: KARRIER-BÚTOR Tervező, Gyártó és Kereskedelmi Kft.; Viniczai Cukrászda; Szék-Ház Irodabútor Kft.; Lucullus 3 Kft., Diófa Étterem; Superker Elektro Centrum Kft.; Kenderzsineg mezőgazdasági bolt; Pinke Szivárvány Bt.; Öreghegyi Gazdabolt

Jó gyakorlatok a fogyasztókért oklevél: Jancsárkert Termelői és Biopiac

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."