Várhatóan késő estig fognak tanácskozni a képviselők |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. június 25. | |||||
Közel hét órán át tanácskoztak Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének tagjai ma délelőtt, mire sor kerülhetett a kiérdemelt ebédszünetre. A tervezett napirendi pontok némiképp módosultak: a személyeket érintő kérdéseket és a kitüntetéseket zárt ülésen kívánták megtárgyalni, s volt, amit levettek a pontok közül, illetve „felvételek” is születtek elfogadott javaslatok során. A tervezett napirendi pontokat alább olvashatják el, a főbb módosítások pedig: - a 18. napirendi pontot előre hozták – ezzel kezdődött meg az ülés - a 75. pontot levették - a 97-103-ig személyeket érintő, kitüntetéseket tárgyaló kérdések miatt, valamint a - 104-120-ig vagyonnal való rendelkezés miatt és - a 121-es fellebbezések miatt zárt ülésen kerül megtárgyalásra nap végén - a 17. pontot a 100. után tárgyalják meg- Gál Péter Pál kezdeményezte, hogy a 29-es pontot vegyék le, mivel további egyeztetések szükségesek, ahogy a 107-eset is, mivel a Vagyonvédelmi Bizottság anyagok hiányában nem tudta azt megtárgyalni. Csapó Csilla kérte, hogy mégis tárgyalják meg, mivel júniusban lejár az érintett ügyvezető megbízatása. Gál Péter Pál erre azt javasolta, hogy zárt ülésen tárgyalják meg a vezető szerződésének meghosszabbítását. Ezt 20 igen szavazattal el is fogadták. - Östör Annamária kérte, hogy a 86-os pontot szeptemberben vegyék újra elő, mivel a sok napirendi pont miatt nem lenne rá elég idő, hogy kifejtsék a témát. Kérését elfogadták. - Horváth Miklós Csaba kérte, hogy a 88. pontot zárt ülésen tárgyalják, mert személyeket érint. Stb.
Eredetileg tervezett napirend:
1./ Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Sorszám: 369/2009. (VI.25.)
Előadó: dr. Bóka Viktor jegyző
2./ Tájékoztató a Közgyűlés két ülése között átruházott hatáskörben hozott bizottsági döntésekről 2009. május 1-től 2009. május 31-ig Sorszám: 344/2009. (VI.25.)
Előadó: bizottsági elnökök
3./ Javaslat Tóth Tihamérné közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetésére és pályázati kiírására Sorszám: 326/2009. (VI.25.)
Előadó: Fűrész István Oktatási Bizottság elnöke 4./ Javaslat Kárpátiné Frank Éva közalkalmazotti jogviszonyának lemondásáról való tudomásul vételére és pályázati kiírására Sorszám: 325/2009. (VI.25.)
Előadó: Fűrész István Oktatási Bizottság elnöke
5./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2009. évi költségvetéséről szóló 7/2008. (III.5.) önkormányzati rendelet módosítására Sorszám: 414/2009. (VI.25.)
Előadó: Warvasovszky Tihamér polgármester
6./ Javaslat a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló 13/2000. (III.23.) számú önkormányzati rendelet módosítására Sorszám: 403/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
7./ Javaslat a vásárok és piacok tartásának rendjéről szóló 40/2001. (XI.26.) számú önkormányzati rendelet módosítására Sorszám: 401/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
8./ Javaslat a Belváros forgalmi rendjéről és a fizető parkolási rendszerről szóló 13/2007. (V.3.) számú önkormányzati rendelet módosítására Sorszám: 402/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
9./ Javaslat a házszámozás szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotására Sorszám: 373/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság
10./ Javaslat a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló módosított 41/2001. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosítására Sorszám: 362/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság
11./ Javaslat a menetrend szerinti helyi autóbusz közlekedés díjáról szóló többször módosított 27/2003. (XII.19.) rendelet módosítására Sorszám: 361/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság
12./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális és gyermekvédelmi ellátásokról szóló 5/2003. (IV.22.) számú rendeletének módosításáról Sorszám: 422/2009. (VI.25.)
Előadó: Márton Zoltán Szociális és Családvédelmi Bizottság elnöke
13./ Javaslat önkormányzati rendeletek felülvizsgálatára a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv rendelkezései alapján Sorszám: 416/2009. (VI. 25.)
Előadó: Dr. Bóka Viktor jegyző
14./ Javaslat az adóügyi feladatokat ellátó köztisztviselők anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló rendelet elfogadására és az adó- és illetékügyi feladatokat ellátó dolgozók anyagi érdekeltségi rendszeréről szóló többször módosított 8/1992. (III.12) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére Sorszám: 411/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Bóka Viktor jegyző
15./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2009. II. félévi munkatervére Sorszám: 370/2009. (VI.25.)
Előadó:Warvasovszky Tihamér polgármester
16./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 393/2008. (IX.25.) számú határozatának valamint a 481/2008. (XI.27.) számú határozatának módosítására Sorszám: 438/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Bóka Viktor jegyző 17./ Javaslat az Önkormányzati Informatikai Központ Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító Okiratának elfogadására Sorszám: 396/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Csapó Csilla alpolgármester
18./ Javaslat a Mozgássérültek Fejér Megyei Egyesületének támogatására Sorszám: 412/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Csapó Csilla alpolgármester
19./ Javaslat Árpád Szakképző Iskola és Kollégium Szent István Szakképző Iskola részére étkezési búza beszerzésére Sorszám: 421/2009. (VI.25.)
Előadó:Dr. Csapó Csilla alpolgármester
20./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Székesfehérvár Városgondnoksága Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság között üzemeltetési megállapodás megkötésére Sorszám: 434/2009. (VI.25.)
Előadó: Bozai István városgondnok
21./ Javaslat a Sárszentmihály, 1413 hrsz-ú ingatlan elidegenítésére Sorszám: 336/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
22./ Javaslat nyomásszabályozó állomások területének elidegenítésére Sorszám: 334/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
23./ Javaslat elővásárlási jog gyakorlására, és Székesfehérvár, Alkotás utcai 2162 hrsz-ú ingatlan elidegenítésére Sorszám: 333/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke 24./ Javaslat a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola kérelme tárgyában Sorszám: 332/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
25./ Javaslat a Székesfehérvár, Marosi Arnold utca 1. szám alatti fodrászüzlet elidegenítésére Sorszám: 328/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
26./ Javaslat a Zichy liget 4. szám alatti Társasház kérelmére Sorszám: 330/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
27./ Javaslat a Gárdony, Dévér u. 20. szám alatti ingatlan elidegenítésére Sorszám: 329/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
28./ Javaslat a Székesfehérvár, Bakony u. 5905/3 hrsz-ú ingatlan egy részének elidegenítésére Sorszám: 335/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
29./ Javaslat a Székesfehérvár, Mészöly Géza út 187/2 és 187/4 hrsz-ú ingatlanok hasznosítására Sorszám: 351/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
30./ Javaslat elővásárlási jog gyakorlására Sorszám: 389/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
31./ Javaslat a 62.sz.főút burkolatának megerősítése kapcsán kiépülő földutak átvételére Sorszám: 374/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
32./ Javaslat a Csitáry G. Emil Uszoda és Strand belépőjegyeinek díjmódosítására Sorszám: 380/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
33./ Javaslat az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által meghirdetett egylépcsős pályázatban részt vett, iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására Sorszám: 391/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
34./ Javaslat a távhővel ellátott lakóépületek lakásonkénti hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelésének támogatására – ÖKO-programra – benyújtott pályázatok (LFP-2008-LA-9) elbírálására Sorszám: 399/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
35./ Javaslat a 2008. évben meghirdetett panelprogramban támogatást nyert pályázatok vonatkozásában megkötendő támogatási szerződés jóváhagyására Sorszám: 423/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
36./ Javaslat a helyi autóbuszjáratok menetrendjének módosítására Sorszám: 363/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
37./ Javaslat a Regionális Operatív Program keretében a „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” pályázaton történő részvételre és a pályázati önrész biztosítására Sorszám: 415/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
38./ Javaslat a Regionális Operatív Program keretében a „Belterületi utak fejlesztése” pályázaton történő részvételre és a pályázati önrész biztosítására Sorszám: 390/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
39./ Javaslat „Székesfehérvár területén belterületi közutak burkolat felújítása (Brassói utca, Rádió utca, Ányos Pál utca)” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 425/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
40./ Javaslat Székesfehérvár Kelet-Nyugati belső korridor: Bátky- Rác utca, Tobak- Rác utca, valamint a Berényi út I. ütem közúti burkolat felújítása tárgyában közbeszerzési eljárás indítására Sorszám: 424/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
41./ Javaslat a Székesfehérvár közigazgatási területén történő köztisztasági munkák ellátására vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 418/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
42./ Javaslat „Székesfehérvár közigazgatási területén szabadon kóborló kutyák és egyéb más állatok begyűjtése” tárgyában közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 383/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
43./ Javaslat a „Székesfehérvár közigazgatási területén hó eltakarítási és síkosság mentesítési” feladatok ellátására vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám:417/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
44./ Javaslat „a Hiemer-Font-Caraffa épülettömb III. ütem rekonstrukciójának műszaki ellenőri szolgáltatás” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 385/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
45./ Javaslat „Székesfehérvár Fő utca rehabilitáció munkájához műszaki ellenőri szolgáltatás” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 384/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
46./ Javaslat „Székesfehérvár, Kikinda út 8. szám alatti átmeneti szállás férőhely bővítés munkálatai” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 426/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
47./ Javaslat a „Hétvezér téri Általános Iskola felújítási munkái” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 420/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
48./ Javaslat a Székesfehérvári Városi Piac és a hozzá tartozó Palotai utcai parkoló őrzés-védelmi feladatainak ellátása II. tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 379/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
49./ Javaslat „Székesfehérvár, Szárazrét szociális város rehabilitáció útépítési, kert- és tájépítészeti generálterveit készítő tervező kiválasztása” általános egyszerű közbeszerzési eljárás megindítására Sorszám: 378/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
50./ Javaslat „Székesfehérvár területén 28 db játszótér építés, felújítás, valamint 2 db park felújításának megvalósítása” Vállalkozó Szerződés 6.2. pontjának módosítására Sorszám: 419/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
51./ Javaslat települési vízrendezés fejlesztése KDOP-2009-4.1.1.E kódszámú pályázaton történő részvételre és a pályázati önrész biztosítására Sorszám: 395/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke 52./ Javaslat az Európai Mobilitási Hét vagy az Európai Autómentes Nap Kartájának aláírására Sorszám: 398/2009. (VI.25.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
53./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Környezetvédelmi Programjának felülvizsgálatára Sorszám: 364/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
54./ Javaslat szerződést biztosító mellékkötelezettségek átváltására és elfogadására Sorszám:437/2009. (VI.25.) (Az előterjesztést később küldöm meg.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
55./ Javaslat költségvetési intézmények alapító okiratának módosítására Sorszám: 394/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Bóka Viktor jegyző
56./ Javaslat az ALCOA-KÖFÉM Művelődési Házzal kötött közművelődési megállapodás módosítására Sorszám: 413/2009. (VI.25.)
Előadó: Brájer Éva Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke
57./ Javaslat az Aranybulla Könyvtár Alapítvánnyal kötött közművelődési megállapodás módosítására Sorszám: 406/2009. (VI.25.)
Előadó: Brájer Éva Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke
58./ Javaslat az ÁRGUS Irodalmi és Kulturális Alapítvánnyal kötött közművelődési megállapodás módosítására Sorszám: 407/2009. (VI.25.)
Előadó: Brájer Éva Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke
59./ Javaslat az Egyházmegyei Szent István Művelődési Házzal kötött közművelődési megállapodás módosítására Sorszám: 408/2009. (VI.25.)
Előadó: Brájer Éva Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke
60./ Javaslat a Gárdonyi Géza Művelődési Házzal kötött közművelődési megállapodás módosítására Sorszám: 410/2009. (VI.25.)
Előadó: Brájer Éva Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke
61./ Javaslat a Vasutas Országos Közművelődési és Szabadidő Egyesület Vörösmarty Mihály Művelődési Házzal kötött közművelődési megállapodás módosítására Sorszám: 409/2009. (VI.25.)
Előadó: Brájer Éva Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke
62./ Javaslat Feketehegy-Szárazrét körzetében egy közösségi ház kialakítására Sorszám: 439/2009. (VI.25.) (Az előterjesztést később küldöm meg.)
Előadó: Brájer Éva Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke
63./ Javaslat közoktatási megállapodás megkötésére a Székesfehérvár-Maroshegyi Kulturális Egyesülettel Sorszám: 322/2009. (VI.25.)
Előadó: Fűrész István Oktatási Bizottság elnöke
64./ Javaslat az 527/2008. (XII.18.) kgy. hat. kiegészítésére Sorszám: 397/2009. (VI.25.)
Előadó: Fűrész István Oktatási Bizottság elnöke
65./ Javaslat a 156/2009. (IV.23.) sz. kgy. határozat kiegészítésére (az „Egymásért-másképp innováció” című TÁMOP-3.1.4./08/2-2008-0064 jelű pályázat projektje kapcsán) Sorszám: 349/2009. (VI.25.)
Előadó: Fűrész István Oktatási Bizottság elnöke 66./ Javaslat a 78/2009. (III.26.) számú közgyűlési határozat kiegészítésére Sorszám: 348/2009. (VI.25.)
Előadó: Fűrész István Oktatási Bizottság elnöke
67./ Javaslat a 2009/2010-es tanév pedagógus álláshelyeinek meghatározására Sorszám: 350/2009. (VI.25.)
Előadó: Fűrész István Oktatási Bizottság elnöke
68./ Javaslat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők nyári táboroztatásához való hozzájárulásra Sorszám: 358/2009. (VI.25.)
Előadó: Márton Zoltán Szociális és Családvédelmi Bizottság elnöke
69./ Javaslat a bölcsődei férőhelybővítéssel kapcsolatos hatástanulmány és intézkedési terv elfogadására Sorszám: 357/2009. (VI.25.)
Előadó: Márton Zoltán Szociális és Családvédelmi Bizottság elnöke
70./ Javaslat az üzletek éjszakai nyitva tartásának rendjéről szóló önkormányzati rendelet megalkotására Sorszám: 430/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Bóka Viktor jegyző
71./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat 1,7 milliárd Ft névértékű kötvénye visszafizetésének lehetőségeire Sorszám: 355/2009. (VI.25.)
Előadó:Warvasovszky Tihamér polgármester
72./ Tájékoztató a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2005-2009 közötti időszak kötvénykibocsátását és hatályos hitelszerződéseit vizsgáló Ideiglenes Bizottság tevékenységéről (Szóbeli előterjesztés)
Előadó: Gaál Péter Pál Ideiglenes Bizottság elnöke
73./ Tájékoztató Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése kötelezettségvállalásairól, azok költségigényéről és fedezetéről a 2012-ig terjedő időszakra vonatkozóan Sorszám: 427/2009. (VI.25.)
Előadó:Pénzes Mihály alpolgármester
74./ Tájékoztató Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat intézményvezetőivel folytatandó tárgyalások témájáról és ütemezéséről Sorszám: 327/2009. (VI.25.)
Előadó:Dr.Csapó Csilla alpolgármester
75./ Tájékoztató a Városgondnokság 2008. évi költségvetési előirányzataival és a városgondnoki munkakör átadás-átvételével összefüggésben Sorszám: 359/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Bóka Viktor jegyző
76./ Tájékoztató a Székesfehérvár Megyei Jogú Város Intézményeinek, Vállalatainak infokommunikációs egységes rendszerének előkészítő munkálatok megkezdéséről Sorszám: 377/2009. (VI.25.)
Előadó: Orosz István Városi Szolgáltatások Bizottsága elnöke
77./ Javaslat a TIOP 1.3.3. „AGÓRA PÓLUS” – Pólus- illetve társpólus városok innovatív kulturális infrastruktúra-fejlesztéseinek támogatása” pályázat benyújtásához szükséges döntések meghozatalára Sorszám: 345/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Csurgai Horváth József Városstratégiai és Gazdasági Bizottság elnöke
78./ Javaslat az „Agóra-Pólus Székesfehérvár” projekt keretében együttműködési megállapodás megkötésére a városi felsőoktatási intézményekkel Sorszám: 352/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Csurgai Horváth József Városstratégiai és Gazdasági Bizottság elnöke
79./ Javaslat a „Királyi Séta – történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” c. projekt menedzsment és nyilvánossági szolgáltatásainak megrendelésére Sorszám: 340/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Csurgai Horváth József Városstratégiai és Gazdasági Bizottság elnöke
80./ Javaslat a „Segítő Pályázati Program” c. projekt menedzsment és nyilvánossági szolgáltatásainak megrendelésére Sorszám: 341/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Csurgai Horváth József Városstratégiai és Gazdasági Bizottság elnöke
81./ Javaslat a székesfehérvári turisztikai desztinációs menedzsment rendszer kiépítésére vonatkozó pályázat szakmai koncepciójára, előkészítésére és önerő biztosítására Sorszám: 342/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Csurgai Horváth József Városstratégiai és Gazdasági Bizottság elnöke
82./ Javaslat a Szent István Király Múzeummal kötött, a „Királyi Séta – Történelmi időutazás az ezeréves Székesfehérváron” c. kiemelt projekt végrehajtására vonatkozó konzorciumi együttműködési megállapodás módosítására Sorszám: 428/2009. (VI.25.)
Előadó: Viniczai Tibor alpolgármester
83./ Javaslat a Fehérvár Televízió Kft. egyes vezető állású munkaköreinek meghatározásáról Sorszám: 375/2009. (VI.25.)
Előadó:Dr. Farkas Attila Erik ügyvezető igazgató
84./ Javaslat a Közép-Dunántúli Regionális Pedagógiai Szakmai Szolgáltató és Projektközpont Nonprofit Közhasznú Kft. 2008. évi gazdálkodásáról szóló éves beszámoló és a hozzá tartozó független könyvvizsgálói jelentés elfogadására Sorszám: 321/2009. (VI.25.)
Előadó: Schweininger Edith ügyvezető
85./ Javaslat Székesfehérvár és térsége teljes körű szennyvízcsatornázásának megvalósítására vonatkozó Társulási Megállapodás és a Társulás Alapító Okiratának módosítására Sorszám:440/2009. (VI.25.) (Az előterjesztést később küldöm meg.)
Előadó:Knizse Gyula Társulási Tanács elnöke
86./ Beszámoló Székesfehérvár közegészségügyi helyzetéről Sorszám: 338/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Almási Ferenc tisztifőorvos
87./ Beszámoló a Kríziskezelő Központ 2008. évi tevékenységéről Sorszám: 337/2009. (VI.25.)
Előadó:Zsabka Attila intézményvezető
88./ Tájékoztató a Videoton Labdarúgó Közalapítvány jelenlegi helyzetéről Sorszám: 353/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr.Bóka Viktor jegyző
89./ Beszámoló a VIDEOTON Labdarúgó Közalapítvány 2008. évi közhasznúsági tevékenységéről Sorszám: 432/2009. (VI.25.)
Előadó:Tóth Tibor Kuratórium elnöke
90./ Beszámoló az Önálló Főiskolai Közalapítvány 2008. évi közhasznúsági tevékenységéről Sorszám: 320/2009.(VI.25.)
Előadó:Dr. Tóth Mihály Kuratórium elnöke
91./ Beszámoló a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Ösztöndíj Alapítvány 2008. évi közhasznúsági tevékenységéről Sorszám: 381/2009. (VI.25.)
Előadó:Döbrentey Gyula Kuratórium elnöke
92./ Beszámoló a Tóth István és Tóth Terézia Tanulmányi Ösztöndíj Közalapítvány 2008. évi tevékenységéről Sorszám: 323/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr. Lőrinczy Attila Kuratórium elnöke
93./ Beszámoló a Vállalkozást és Egzisztenciateremtést Elősegítő Közalapítvány 2008. évi közhasznúsági tevékenységéről Sorszám: 356/2009. (VI.25.)
Előadó: Vida József Kuratórium elnöke
94./ Bejelentések
95./ Kérdések
96./ Interpellációk
Zárt ülésen kerül megtárgyalásra:
97./ Javaslat a „Pro Theatro Civitatis Albae Regialis” díj adományozására Sorszám: 400/2009. (VI.25.)
Előadó: Brájer Éva Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke
98./ Javaslat önkormányzati kitüntetések 2009. évi adományozására Sorszám: 387/2009. (VI.25.)
Előadó: Warvasovszky Tihamér polgármester
99./ Javaslat Zadarba (Horvátország) utazó delegáció összetételére Sorszám: 433/2009. (VI.25.)
Előadó: Warvasovszky Tihamér polgármester
100./ Javaslat az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak delegálására és könyvvizsgáló megbízására Sorszám: 392/2009. (VI.25.)
Előadó: Warvasovszky Tihamér polgármester
101./ Javaslat a Vállalkozást és Egzisztenciateremtést Elősegítő Közalapítvány (rövidített nevén: Vállalkozói Központ Közalapítvány) Alapító Okiratának módosítására Sorszám: 405/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr.Csapó Csilla alpolgármester
102./ Javaslat az Alba Regia Térségi Integrált Szakképzés Szervezési Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság létrehozására Sorszám: 393/2009. (VI.25.)
Előadó: Dr.Csapó Csilla alpolgármester 103./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város és térsége (Pákozd, Pátka, Seregélyes) Szennyvízcsatorna Hálózat Bővítési Önkormányzati Társulás egy tagjának visszahívására és új tag választására Sorszám: 445/2009. (VI.25.)
Előadó:Knizse Gyula Társulási Tanács elnöke
104./ Tájékoztató az önkormányzati fenntartású intézmények és gazdasági társaságok vezetőinek díjazásáról Sorszám: 386/2009. (VI.25.)
Előadó: Égi tamás Pénzügyi, Költségvetési Bizottság elnöke
105./ Javaslat a Székesfehérvár, Köfém ltp. 14/A szám alatti Ráchegy Szálló vevőjének kiválasztására Sorszám: 331/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
106./ Javaslat a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló szennyvízcsatorna építéséhez szükséges területbiztosítás ügyében a Zimonyi u. 11/A sz. alatti ingatlant érintő utcaszabályozás végrehajtására és a szabályozással érintett ingatlanrész megvásárlására Sorszám: 324/2009. (VI.25.)
Előadó: Gál Péter Pál Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke
107./ Javaslat a Közép-Dunántúli Regionális Pedagógiai Szakmai Szolgáltató és Projektközpont Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság. vevőjének kiválasztására Sorszám:435/2009. (VI.25.) (Az előterjesztést később küldöm meg.)
Előadó: Dr. Csapó Csilla alpolgármester
108./ Javaslat Székesfehérvár, Rádió út 7. szám alatt Idősek Otthona építkezésnél felmerült új munkák elvégzésére Sorszám: 376/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke 109./ Javaslat Székesfehérvár, Sarló u. 25. szám alatti Háziorvosi Egészségügyi Centrum korszerűsítésére Sorszám: 429/2009. (VI.25.) (Az előterjesztés később küldöm meg.)
Előadó: Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
110./ Javaslat „Komplex szervezetfejlesztési projekt megvalósítása Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatánál (ÁROP 2007-1-A-2/2/B)” elnevezésű pályázatban meghatározott feladatok megvalósítására vonatkozó egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlatainak értékelésére Sorszám: 431/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
111./ Javaslat „Székesfehérvár-Sóstó Természetvédelmi terület tómeder helyreállításához kapcsolódó előkészítő munkák II.” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás nyertesének kiválasztására Sorszám: 442/2009. (VI.25.) (Az előterjesztést később küldöm meg.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
112./ Javaslat Székesfehérvár területén nyílt csapadékelvezető csatornák üzemeltetésére vonatkozó nyílt közbeszerzési eljárás értékelésére Sorszám: 444/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
113./ Javaslat „Székesfehérvár közigazgatási területén csípőszúnyog gyérítés földi és légi úton” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás nyertesének kiválasztására Sorszám:436/2009. (VI.25.) (Az előterjesztést később küldöm meg.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
114./ Javaslat „Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola bővítési és akadálymentesítési kivitelezési munkái” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás nyertesének kiválasztására Sorszám: 441/2009. (VI.25.) (Az előterjesztést később küldöm meg.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
115./ Javaslat „Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat 2009. évi intézmény felújítási munkák” tárgyában általános egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlatainak értékelésére Sorszám: 443/2009. (VI.25.) (Az előterjesztést később küldöm meg.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
116./ Javaslat a Kosztolányi utca útépítés kivitelezési szerződésében szereplő tartalékkeret összeg tételes felhasználására Sorszám: 388/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
117./ Javaslat Székesfehérvár, Nagyszebeni utca útépítés kivitelezési szerződésében szereplő tartalékkeret összeg tételes felhasználására Sorszám: 360/2009. (VI.25.)
Előadó:Szigli István Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke
118./ Javaslat a Székesfehérvár, Zrínyi és Huszár utca közötti, 8502/43 hrsz-ú ingatlan adásvételi szerződésének módosítására Sorszám: 291/2009. (V.28.)
Előadó: Pénzes Mihály alpolgármester
119./ Tájékoztató a SZÉPHŐ Zrt. átadás-átvétele óta eltelt időszakról (Szóbeli előterjesztés)
Előadó: Fónad Csaba vezérigazgató
120./ Javaslat Bogdán Imre kérelmének elbírálására Sorszám: 339/2009. (VI.25.)
Előadó:Dr. Bóka Viktor jegyző 121./ Javaslat Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármestere 71515-2/2009., 70493-3/2009., 71666-3/2009., 75753/2009.sz. határozata elleni fellebbezés elbírálására Sorszám: 365-367, 372/2009. (VI.25.)
Előadó: Márton Zoltán Szociális és Családvédelmi Bizottság elnöke
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |