Székesfehérvár városa és a Németh László suli is kategóriagyőztes lett a Kihívás Napján
Írta: ÖKK   
2023. június 02.
Két kategóriagyőzelemmel zárult Székesfehérvár számára a Kihívás Napja 2023-as programja. A város a 70 ezer fő feletti lélekszámú települések között, míg a Németh László Általános Iskola a tanintézmények versenyében bizonyult a legeredményesebbnek. Büszkeség, hogy a Maroshegyi idősek gondozóháza és napközije pedig közösség kategóriában ért el 6. helyezést az országos versengésben.

 

Az örömhírt közösségi oldalán tette közzé dr. Cser-Palkovics András. A polgármester köszönetét is tolmácsolta valamennyi, tegnap a közösségi sportolásba bekapcsolódott gyermeknek és felnőttnek – az ő teljesítményük alapján büszkélkedhetünk ismét sportos sikerekkel. A teljes bejegyzés az alábbiakban olvasható. 


"Nagyon köszönöm minden fehérvári gyermeknek, felnőttnek és közösségnek, aki a Kihívás Napján, tegnap bekapcsolódott a sportolásba, és általuk városunk, Székesfehérvár nyerte a 70 ezer fő feletti lélekszámú települések kategóriájának versenyét!

Szívből gratulálok a Németh László suli diákjainak és tanáraiknak, akik a tanintézmények kategóriában arattak győzelmet!

Szívből gratulálok a Maroshegyi idősek gondozóháza és napközije ellátottjainak és dolgozóinak, akik a közösség kategóriában értek el 6. helyezést az országos versengésben!

Az 1982-ben, Kanadából útjára indult Kihívás Napjának lényege, hogy városok és közösségek mérik össze sportteljesítményüket egy teljes napon át, a mozgást és az egészséges életmódot népszerűsítve.


                                                                  dr. Cser-Palkovics András
                                                                             polgármester"
 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."