Nyílt beismerés a szocialistáktól |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. július 13. | |||||
Cser-Palkovics szerint az MSZP ugyanis azzal, hogy a szombati Fidesz országos választmányi gyűlésen elhangzottakkal kapcsolatban csak a krízisalapról elmondottakra reagált, beismerte, hogy ma Magyarországon csak egyetlen politikai erő iránt van meg a megfelelő bizalom, és az a Fidesz. Beismerték azt is, hogy az emberek egyedül a Fideszre tekintenek úgy, mint arra a pártra, amely meg tudja állítani az ország süllyedését, és képes elindítani az országot a felemelkedés útján. A Fideszes politikus közölte: a szocialisták beismerték reagálásaikban, hogy a kormány nem más, mint politikai adócsalók gyülekezete, akiknek semmi sem szent azért, hogy saját hatalmukat fenntarthassák, illetve azt is, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszak a letartóztatott polgármesterek, az offshore politikusok és a rabosított titokminiszterek korszaka, amelyet le kell zárni. Beismerték továbbá azt is, hogy az MSZP zsugorodik, radikalizálódik és nincsen politikája, nincsen épkézláb vezetője, kizárólag üzleti érdekei vannak.
![]() Fotó: Fidesz Cser-Palkovics András kifejezésre juttatta: azok az emberek, akiken állítólag segíteni akartak a krízisalappal, azok nem saját maguk hibájából kerültek bajba, hanem a szocialisták rossz kormányzása juttatta el őket oda. Egyértelműnek mondta, hogy semmi szükség egy új alap létrehozására, mert léteznek olyan szociális alapok, amelyek alkalmasak lehetnének ezeknek a feladatoknak a betöltésére akkor, ha ezt a kormány költségvetési forrásokkal támogatná. A helyettes szóvivő rámutatott: vannak nagycsaládosokat, fogyatékkal élőket segítő alapok, léteznek egyházi, karitatív tevékenységet végző szervezetek, és működik az önkormányzatok által fenntartott szociális támogatási rendszer, amely segít a rászorultakon. A Fidesz helyettes szóvivője úgy vélte, ha komolyan vennék a szocialisták saját szavaikat, akkor egyrészt visszatennék azt a pénzt a kaszába, amit onnan elvettek, másrészt a meglévő alapokat, támogatási formákat segítenék, és nem vennének el például 120 milliárd forintot az önkormányzatoktól.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |