Házasságkötés a megszűnő szociálpolitikai kedvezmény miatt |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2009. július 13. | |||||
A szociálpolitikai kedvezmények változása miatt több fiatal pár is úgy döntött, hogy hivatalosan is összeköti életét. A törvény azonban harminc napos várakozási időt ír elő a házassági igény bejelentése és megkötése között. Ez az idő arra szolgál, hogy a felek alaposan meggondolják, valóban akarják-e a házasságot. Erre azonban a szociálpolitikai kedvezmény megvonásának hivatalos bejelentése után már nem mindenkinek volt elég ideje. Így egy pár azzal a kéréssel fordult a Molnárné Varsányi Borbálához, a móri aljegyzőhöz, hogy adjon felmentést a várakozási idő alól. Az aljegyző asszony – megértve a helyzet fontosságát - pozitívan bírálta el a kérelmet. Pusztavámon szintén voltak, akik a szociálpolitikai kedvezmény miatt házasodtak. Farkas Jánosné, a helyi anyakönyvvezető elmondta honlapunknak, hogy náluk elenyésző a házasságkötések száma: évente nyolc-tíz pár vonul az oltár elé. Tavaly és tavalyelőtt viszont többen is jelezték, hogy azért szerveznek lakodalmat, mert állami támogatásra van szükségük a lakásvásárláshoz, a szocpol pedig csak a házasoknak jár. Pusztavámon idén hat esküvőt tartottak eddig. Júliusban és augusztusban még lesz két esküvő, szeptemberben pedig egyet jeleztek előre. A magyaralmási igazgatásügyi előadó, Simicskáné Károly Ildikó szerint bizonyosan nagy hatással lesz a lakásépítésekre a szocpol megvonása. Elárulta, hogy annak idején ő is felvette, s nagy segítséget jelentett. Magyaralmáson nagyon kevés házasság köttetik (évi 5-6), így nem lehet érezni nagy változást az új törvény bevezetése miatt. Zámolyon az utóbbi két hétben hárman is kértek igazolást Vörösmartiné Udvardi Ágnes anyakönyvezetőtől a szociálpolitikai kedvezmény felvételéhez. Húsz évvel ezelőtt a faluban évente húsz esküvőt tartottak. A drasztikus házasság-csökkenés oka Vörösmartiné szerint az, hogy egyre többen választják az élettársi kapcsolatot, s csak akkor házasodnak össze, ha gyermeket várnak. Ebben közrejátszik az is, hogy a lakodalom nagyon sokba kerül.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |