Prohászka Ottokárra emlékeznek az emléktemplomban
Írta: ÖKK   
2023. október 10.
Előadással és szentmisével emlékeznek meg Prohászka Ottokár püspökről október 10-én, kedden 16 órától a Prohászka Ottokár-emléktemplomban. Az ünnepség egyben a Prohászka Imaszövetség tagjainak találkozója is lesz, akik új tagok jelentkezésére is számítanak.

 

Október 10-én, kedden 16 órától Mózessy Gergely Prohászka és a pápák című előadásával indul az a megemlékezés, amit Prohászka Ottokár püspök születésének 165. évfordulójának alkalmából rendeznek a Prohászka Ottokár-emléktemplomban. Az előadást követően Spányi Antal megyés püspök celebrál misét az évfordulón.

A megemlékezés egyben a Prohászka Imaszövetség találkozója is. A tagok a magyar egyházban új papi és szerzetesi hivatások születéséért imádkoznak. A Prohászka Imaszövetség új tagok jelentkezését is várja, jelentkezési lapok a helyszínen megtalálhatóak lesznek.