Dobogó nélkül a Ducati Sachsenringen
Írta: Temesvári Márta   
2009. július 20.

ImageA MotoGP világbajnokság németországi állomásán az időjárás ismét megtréfálta a résztvevőket, hiszen vizes és száraz edzések váltották egymást a hétvége folyamán. A bajnokság harmadik helyén álló Casey Stoner egészségi állapota stabilizálódott és ugyan még nem gyógyult meg teljesen, de már nem érzi magát olyan rosszul, mint Barcelonában vagy Mugellóban. Nicky Hayden, Laguna Secában elért áttörését követően, a német aszfalton folytatta a régóta várt menetelést.

 

A BGP Media arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hgy az amerikai versenyző az edzések túlnyomó részét az első helyen felváltva uralta a csapattársával és csak egy hajszállal maradt ki a kvalifikáción az első sorból. Casey Stonernek nem sikerült az elmúlt két év pole pozícióját idén is megfutni, de a Ducati versenyzőjének nem volt miért aggódnia, hiszen Valentino Rossi és Jorge Lorenzo közvetlen közeléből, a harmadik rajtkockából várhatta a vasárnapi rajtot.

A két pilóta és a mérnökök egy rendkívül fontos hétvégén vannak túl, hiszen a csapatbox mellett vert tábort a Shell mobillaborja, ahol a három fejlesztő mérnök egész hétvégén elemezte a kenőanyag és a V-Power versenybenzint. Az edzések vége után öt perccel a motorokból vett mintákat már a laborban ellenőrizték. Közeledik Brno, ahol életbe lép az új szabály, amely szerint a szezon hátlalévő részére öt blokk használatára maximalizálják a csapatokat, így rendkívül fontos, hogy a kenőanyagok segítségével megnöveljék azok élettartamát.

Image
.

A gyárak egyébként különböző belső módosításokat is végeznek majd a blokkon belül, hogy még jobban csökkentsék a súrlódást és lehetőség szerint a kötelezően hosszabb használat miatt ne csökkenjen drasztikus mértékben a motorok teljesítménye. A Shell mérnökei szerint ez egy adott blokk tekintetében, a második versenyhétvégén akár 2%-os teljesítmény csökkenést is eredményezhet, amelyből a Shhell kenőanyagok és a megfelelő összetételű üzemanyag, mintegy 0,5-0,8%-ot spórolhat meg a bolognaiaknak a várható veszteségből. A rajt előtt a tavalyi Német Nagydíj győztese Stoner feszülten figyelte a pályát körülölelő egyre feketébb felhőket.

A Safety Car előtt felsorakozó versenyzők száraz pályán kezdték meg a harminc körös versenytávot. A startnál Stoner a negyedik helyen fordult be a cél végén, Rossi, Pedrosa és De Puniet előtt, aki néhány fordulóval később hatalmasat bukott az ausztrál előtt. Stonernek hatalmas szerencséje volt, hogy nem találkozott össze az aszfalton csúszó LCR Hondával. Hayden a nagy helyezkedésben egészen a 14. helyre csúszott vissza, majd onnan négy helyet javított egy kör alatt. Az ausztrál néhány alatt az élre állt és a féltávig vezette a versenyt, ám ekkor Rossi és Lorenzo is könnyedén megelőzték, sőt később harmadik helyezését sem tudta megvédeni Pedrosával szemben.

 

Image
.

Casey Stoner 4. helyezés:

„A versenyen elején nem éreztem túl jól magam a motoron, mert nagyon lassan jött meg a gumiknak a tapadása. Ahogy éreztem, hogy gyorsulhatok, igyekeztem azonnal az élre állni. Éreztem, hogy nem tudok ellépni, de a tervem az volt, hogy ha csak feltartom a többieket már az is jó, mert akkor nem szökhet senki el messzire előlem. A motorom eleje többször is elindult és vissza kellett vennema sebességből. Ahogy az üzemanyag kezdett kifogyni kicsivel stabilabbá vált a Desmo és akkor ismét tudtam jobb köröket menni. Mielőtt Dani megelőzött volna már a hátsó gumim nem volt az igazi, ráadásul ő egy fantasztikusan gyors kört ment akkor. Megpróbáltam visszatámadni, de az emelkedő tetején majdnem elestem, el kellett engednem a féket és így Pedrosa könnyedén elszökött előlem. Várom Doningtont és remélem, hogy ott adhatok valamit Valentinónak és Jorgenak is, amin gondolkozhatnak a verseny után egy kicsit.”

 

Image
.

Nicky Hayden 8. helyezés:

„Ennél többre lettem volna képes én és a motor is ezen a versenyen. Tudtam, hogy nagyon jól kell rajtolnom, hiszen nem sok előzési lehetőség van ezen a pályán és szerettem volna dobogó közelébe kerülni. A start után szendvicsbe fogott két versenyző és tíz helyet csúsztam hátra. Igyekesztem minél több pozíciót javítani, ugyanakkor vigyázni, nehogy eldobjam a motort, hiszen a bemelegítésen is elestem és nem akartam még egy motort összetörni és tönkretenni azt amiért egész hétvégén dolgoztunk a csapatommal. Csalódott vagyok az eredmény miatt, de ez jó hír, hiszen végre tudjuk, hogy merre megyünk és hogy az élbolyban lehetünk, ha minden összeáll.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."