Jégkorong ICEHL: a Salzburg továbbra is a Volán mumusa
Írta: Mátay Balázs   
2023. november 29.
Nem, nem és nem! Továbbra sem megy a Hydro Fehérvár AV19-nek a Red Bull Salzburg ellen az osztrák bázisú jégkorong ligában, az ICEHL-ben. A Volán – ahogy az elmúlt két idényben mindig – most is hiába szerepel jól, hiába nyer majdnem mindenki ellen többször is egy szezonban, a címvédő ellen egyszerűen nem jön össze még egy hosszabbítás sem. A kedd esti derbin sem jött, pedig most sem volt messze tőle Kiss Dávid alakulata, amely 46 perc után még 1-1-re állt, ám az utolsó bő 13 minutumban megrázták magukat a „Vörös bikák” és három gólt vágva behúzták ezt a meccset is.

 

Az első két játékrészben ült a vendégek játéka, Terbócs szerzett vezetést a második harmad elején, amit aztán 8 perccel később egalizáltak az osztrákok. A végső harmad előtt 15-15-ös kapura lövési mutatóval álltak a felek egy kiegyenlített mérkőzésen, ám jött az utolsó 20 perc, amit nagyon megnyomott az RBS, és a hajrára meg is törte a Volán ellenállását. Ekkor nagyon meglátszott, hogy sérülés miatt nem kevesebb, mint hét (!!) játékosa, döntő többségében védők, nem volt bevethető és közülük a következő meccseken csak ketten térhetnek vissza, öten már valószínűleg az idén egyáltalán nem.

Az újabb nullázás dacára is tartja 3. helyét a Hydro Fehérvár AV19, amely a következő fordulóban, december 1-jén, pénteken a mögötte 3 ponttal kevesebbel álló Villach-ot fogadja majd az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban 19.15 órakor.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."