A limanovai csatának állít emléket a Vasvári iskola Pincegalériájának új kiállítása
Írta: Havasi Timea   
2023. december 16.
Az első világháború egyik legnagyobb, győztes ütközetének, a limanovai csatának állít emléket a Vasvári Pál Általános Iskolában átadott új kiállítás. A számos szereplő együttműködésével létrejött tárlat az intézmény Pincegalériájában tekinthető meg.

 



A limanovai csatát, más néven limanowa-lapanowi csatát 1914. november 28-a és december 18. között Galíciában, Limanowa mellett vívták meg. Eredményeként az osztrák-magyar csapatok megállították és a Dunajec folyó mögé vetették vissza a Krakkó felé áttörni készülő orosz csapatokat. Az ütközetben döntő szerep jutott a magyar huszárságnak. További lélektani hatása az volt, hogy a magyar földre betörő oroszokat visszavetették, és ezután harminc évig nem tudott orosz sereg Magyarországra támadni. Ennek a történelmi jelentőségű eseménynek állít emléket a Vasvári Pál Általános Iskola Pincegalériájában megnyílt új kiállítás.

A tárlat terepasztalát Bencze Tamás, az l. András Király Lovagrend nagymestere készítette. A terepasztalon található katona figurák elkészítéséhez az Alba Innovár Digitális Élményközpont vezetője, Laufer Tamás és munkatársai, valamint Belegrai Tamás, Bognár Balázs és Rangel István nyújtottak technikai segítséget. A figurákat Laczkó Béla és Laczkó Gábor készítették, a kiállítótér berendezését a Székesfehérvári SZC Árpád Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, a Fejér Megyei Huszárok Egyesülete, Bencze Tamás, valamint Grubits Róbert segítették. A technikai munkálatokat Komáromi Attiláné és Bakonyi Pál végezték. A kiállítás kurátora Laczkó Gábor, az iskola igazgatója.

A különleges történelmi terepasztal átadását az iskola közössége együtt ünnepelte a tornateremben. Az eseményen részt vett Vargha Tamás miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, aki hangsúlyozta, Székesfehérvár életének szerves részét képezi a katonamúlt. Méltán lehetünk büszkék az elmúlt ezer év katonáira és a hajdani huszárainkra. 
„Emlékeznünk kell a hőseinkre, és nem csak azért, mert ez erkölcsi kötelességünk, hanem azért is, mert elég arra gondolnunk, hogy van mit veszítenünk! Hiszen a múlt ismeretének és tiszteletének hiánya az egyénre és a nemzet egészére is nagyon veszélyes dolog! Ha nincs mire visszatekinteni, ha nem lehetséges miből erőt meríteni, akkor az egyén és a nemzet is elveszti a fennmaradásához szükséges, legfontosabb tájékozódási pontját.” – fogalmazott Vargha Tamás.

Székesfehérvár Önkormányzatának képviseletében Lehrner Zsolt alpolgármester vett részt az eseményen. Köszöntőjében elmondta, a Vasvári Pál Általános Iskolának régi terve volt, hogy emléket állítson a fehérvári huszárok limanovai hősiességének. Az új terepasztalon nyolc hónap kemény és alázatos munkája látható, kiegészítve a korszak eredeti fegyvereivel, huszáröltözékével, relikviáival. A tárlat különlegessége továbbá abban rejlik, hogy az alkotók a szemléltetésben felhasználták az okos tanterem-program és a 3D nyomtatás adta lehetőségeket.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."