A Munkácsy-kiállítás húszezredik látogatóit köszöntötték
Írta: Józsa Dávid   
2023. december 29.
Szeptember közepe óta látogatható a Szent István Király Múzeumban a Munkácsy Székesfehérváron – Válogatás Pákh Imre gyűjteményéből című kiállítás. A Rendházban péntek délelőtt már a tárlat húszezredik látogatóit, az enyingi Tilhof házaspárt köszönthették.

 

 

Tilhof László és neje, Tilhof Lászlóné pénteken délelőtt Enyingről Székesfehérvárra utaztak, hogy megnézzék a Munkácsy Székesfehérváron – Válogatás Pákh Imre gyűjteményéből című kiállítást a Szent István Király Múzeumban. Nem gondolták, hogy az egyszerű látogatás rögtön jubileummá válik, hiszen ők lettek a szeptember óta látogatható tárlat húszezredik látogatói. A Tilhof házaspár régóta szerette volna megnézni a kiállítást, néhány hete pedig a Fejér Megyei Hírlapból értesültek arról, hogy még néhány hétig látogatható a válogatás. „Természetes, hogy Fejér megyei lakosként eljövünk és megnézzük azokat a kiállításokat, melyek országos hírűek.” – fogalmazott Tilhof Lászlóné, aki elmondta: ha tehetik, gyakran látogatnak el az ország különböző múzeumaiba.

A Tilhof házaspárt dr. Cser-Palkovics András polgármester és Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója egy ajándékcsomaggal köszöntötték a Rendház épület bejáratánál.

Nagy öröm, hogy ma a húszezredik látogatót köszönthettük. Reméljük, hogy a következő hetekben is még nagyon sokan látogatják meg ezt az egyedülálló kiállítást.” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki a város nevében köszöntötte az enyingi házaspárt. Mint elhangzott, az elmúlt napon közel 800 látogatója volt a tárlatot, ami bizonyítja, hogy nagy az érdeklődés Pákh Imre gyűjteménye iránt.

A Munkácsy-kiállítás 2024. január 14-ig, hétfőtől vasárnapig 9 és 19 óra között látogatható a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A jegyárakról és további részletekről a Szent István Király Múzeum honlapján tájékozódhatnak.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."