8 millió forint támogatást és 1,6 hektáros területet kap a HEROSZ
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 12.

ImageAnyagi támogatásra és feladat-ellátásra vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá a HEROSZ Fejér megyei tagozata és a Székesfehérvári Önkormányzat a Takarodó úti Állatotthonban. Ennek értelmében a HEROSZ 8 millió Forintot kap a közgyűlési határozat alapján, hogy kibővítse tevékenységét, amely többek között egy „parasztudvar” létrehozását is jelenti.

Az együttműködési megállapodást a civil szervezet részéről dr. Berey Attila elnök írta alá, a várost pedig Warvasovszky Tihamér polgármester képviselte. De, hogy még pontosabbak legyünk: két szerződést láttak el kézjegyükkel a felek.

Az egyik egy feladat-ellátási szerződés volt, amely azt tartalmazza, hogy a HEROSZ átvállal olyan tevékenységeket, mint például a kóbor állatok begyűjtése, ellátása, gazda-keresés, valamint plusz elemekkel is bővül e kör: az egyesület vállalta, hogy környezeti órákat tart óvodásoknak és általános iskolásoknak. Ennek során megtanítják a gyermekekkel az állatgondozás fontosságát, s megszerettetik velük a négylábúakat. (Ez a program már múlt héten megkezdődött, amikor „cicasimogatásra” hívták az ifjúságot.)

Ezen kívül egy „parasztudvart” is létrehoznak a menhelynél, ahol bemutatják majd a diákoknak a magyar kutyafajtákat, tehát a környezeti nevelésből is kiveszik részüket az itt dolgozók.

Ehhez persze megfelelő terület is kell, ezért egy 1,6 hektáros területet kap a HEROSZ ingyenes használatra. (A telekosztás már megtörtént, a többi jogi procedúra még folyamatban van.)

No, és a pénzügyek: az eredeti költségvetésben 3 millió forintot irányoztak elő támogatási összegként, amit most 5 millióval megemeltek, tehát összesen 8 millió forintot biztosítanak az egyesületnek, amelyből 2 milliót már át is utaltak.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."