Felnőttek vs Juniorok I. |
Írta: Pálfay Károly | |||||
2009. augusztus 09. | |||||
A Balatonbogláron lejátszott válogatott felkészülési mérkőzésen a felnőtt és a junior nemzeti csapatunkban összesen négy Alcoa FKC játékos lépett pályára. A „nagyoknál“ Pastrovics Melinda és Vincze Melinda mellett az újonc Tilinger Tamara szerepelt, míg velük szemben Horváth Bernadett a junior válogatottat erősítette. A meccs után a felnőttek oldaláról a debütáló Pumit kérdeztük.
„Bebizonyosodott, hogy az A-válogatott és a junior válogatott között van különbség, bár a juniorok közül már sokan kopogtatnak az A-válogatott kapuján. A felnőtt válogatott mellett szólt feltétlenül a rutin, úgy gondolom, leginkább emiatt alakult ki ilyen jelentős különbség a csapatok között.“ Pályára lépésed után négy góllal tudtad segíteni a felnőtt válogatott győzelmét. Milyen érzésekkel debütáltál? „Nagyon izgultam, fantasztikus érzés ezt átélni! Örülök, hogy nyertünk, és a játék is jól ment.“ Csapattársak hogy fogadtak, mint újoncot? „Nagyon aranyosak voltak a lányok. Nem volt semmi „beszólás” vagy ugratás, ellenben folyamatosan bíztattak, bátorítottak.“ A mostani mérkőzés előtt nem játszották le a himnuszt, hiszen nem nemzetek közötti találkozó volt, így nem számít hivatalos mérkőzésnek. Milyen esélyt látsz arra, hogy a folytatásban is megragadj a keretben? „Szerintem minden sportolónak ez a legnagyobb álma, hogy hazája válogatottjának tagja legyen, így természetesen nekem is. Nem tudom mennyi az esélyem most a keretben maradásra, hiszen jelenleg sokan sérültek, mindenesetre ami tőlem telik, azt megteszem. Keményen fogok dolgozni továbbra is a klubomban, hogy ismét meghívjanak a válogatotthoz.“ Pénteken is sűrű napod volt.. „Igen, egyet még edzettünk délelőtt a válogatottal, és sor került a juniorok elleni mérkőzésünk kiértékelésre is. Délután pedig már Székesfehérváron edzettem az Alcoa FKC-val, hiszen csapatunkkal a hétvégén a Fradi-kupán vettünk részt.“
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |