Az első benyomások
Írta: Andics Gábor   
2009. augusztus 10.

ImageAz Alba Volán hockycsapatának új kapusa, Tommi Satosaari, és a hátvéd, Oscar Ackeström már túl vannak első edzéseiken, valamint megismerkedtek az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokkal is. Az első benyomásaikról kérdeztük őket. Barátságosan és mosolygósan kezdtek mesélni tapasztalataikról a fiúk. A jókedélyű Oscar Ackeström az időjáráson kívül mindennel elégedett volt.

 

"Minden remek, a csapattársaim nagyon jó fejek, figyelnek ránk. Persze Tommi nevében nem beszélhetek. Az időjárás is kellemes, bár nekem egy kicsit túl meleg van. Egyszóval jól érzem magam."

Csatlakozott hozzá Tommi Satosaari is: "Ahogy Oscar mondta, én is hasonlóképpen érzem. A csapattársak kedvesen fogadtak, és az egész csapat jól mozog a jégen, pláne ahhoz képest, hogy csak pár napja kezdődtek a jeges edzések."

A két hokis nagyon magas szinten játszott a pályafutása során, Adódik a kérdés, hogy vajon az Alba Volán játékereje hogyan viszonyul ezekéhez.

"Még csak két napja vagyok itt, kissé korai lenne bármit kijelenteni. Annyit azonban mondhatok, hogy sokkal jobbnak tűnik a csapat, mint amilyenek az előzetes várakozásaim voltak. Mindig jó érzés pozitív irányba meglepődni" - vázolta Ackeström.

Tommi a múltban a Ljubljana színeiben játszott többször is a Volán ellen. Vajon emlékszik még erre? "Igen, ráadásul követtem az interneten az EBEL-t az elmúlt évek során is, kíváncsi voltam, hogyan szerepel egykori klubom, az Olimpija. A Volánra és a csarnokra is jól emlékszem, mindig nehéz meccsket játszottunk itt. Ladányi Balázszsal és Vas Mártonnal tavaly is csapattársak voltunk, a beilleszkedésemet ez lényegesen megkönnyíti."

A két sok nagy csatát megélt játékos karrierjében rengeteg emlékezetes pillanat adódott. A svéd hátvéd az Elitserien-aranyérmére a legbüszkébb.

 "Mindenképpen azt emelném ki, amikor a svéd bajnokságot megnyertük a Frölundával. Ráadásul ez a nevelőegyesületem is, így igazán különleges élmény volt. Azt hiszem, ez volt a karrierem fénypontja, ennél feljebb nincs." Kapusunk a gólját emelte ki. "Tavaly szereztem egy gólt, ez igen emlékezetes volt. Viszont sajnos egy bajnoki aranyérem még hiányzik a gyűjteményemből. De sosem fogom elfelejteni azt sem, amikor az első profi mérkőzésemen a kapuban állhattam."

Vajon milyen Alba Volánt láthatunk a jégen jövőre? A bekk a csapategységet emelte ki. "A csapatmunka minden bizonnyal az erényünk lesz, úgy látom, nagyon együtt van a társaság. Ez nagyon fontos, hiszen csapatsportról van szó, sosem egyetlen emberen múlik a siker vagy a kudarc." Kapusunk a rájátszás elérésének célját húzta alá: "Egyetértek Oscar gondolataival. Annyit tennék hozzá, hogy az a célunk: jobban szerepeljen az Alba Volán, mint tavaly, és bejussunk a rájátszásba."

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."