Újabb MÁV-csonkítás |
Írta: Fidesz | |||||
2009. augusztus 22. | |||||
"Meggyőződésünk, hogy a mindenkori kormányoknak a vasutat nem tönkretenni, hanem fejleszteni kell." - fogalmazott Fónagy János fideszes országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján. Fónagy, egy a múlthéten napvilágot látott kormányhatározatra hivatkozva elmondta, hogy a Fidesz erősen ellenzi, a kormány által 2010-ben tervezett, a MÁV személyszállítását érintő megszorításokat.
A politikus elmondta, hogy azok az intézkedések, amelyek a kormányhatározatból kitűnnek, nem a MÁV-ról, hanem inkább a költségvetésről szólnak és a vasúti személyszállítás megszüntetéséhez vezetnek. Fónagy szerint a tervezett intézkedésekből kitűnik: nem törődnek a nem nagyvárosokban élők életfeltételeivel, életlehetőségeivel és a jelenlegi, a vasutat érintő európai gyakorlattal sem, ahol pedig a vasutat ebben a válságos helyzetben kitörési pontnak tekintik. Meggyőződésünk - mondta a fideszes képviselő -, hogy a mindenkori kormányoknak a vasutat nem tönkretenni, hanem fejleszteni kell, mivel ez az alapja a biztonságos, energiatakarékos közösségi közlekedésnek. Fónagy János kifejtette: Van tennivaló a vasúttal, de ez nem a megszorításokkal érhető el, hanem azon kellene munkálkodni, hogy szolgáltatásfejlesztéssel az emberek gyakrabban vegyék igénybe. Idézve a kormányhatározatból kiemelte: a dokumentum azt mondja, minden olyan ingatlant, ami nem közvetlen a közlekedést szolgálja el kell adni. A fideszes politikus véleménye ezzel szemben az, hogy így a kormány kizárja annak lehetőségét, hogy az elővárosi vonalak mellett kiépített parkolók létesüljenek, amivel megkímélhetnék a nagyvárosokat a növekvő forgalomtól. Hozzátette: ezeken kellene dolgozni és nem elvenni a maradék vagyont. Kifogásolta a fideszes politikus azt is, hogy a kormányhatározat első pontjai a gyengén használt vonalakra műszaki felülvizsgálatot rendelnek el, ami szerinte az érintett vonalak megszüntetését fogja jelenteni. Hibásak, lelkiismeretlenek és a jövőelnyomorítását hozzák ezek az intézkedések. - tette hozzá Fónagy.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |