A patikák helyzete a 2010-es költségvetési tervezés tükrében
Írta: Temesvári Márta   
2009. augusztus 27.

ImageA Magyar Gyógyszerészi Kamarát megdöbbentené, ha igaz lenne a hír, miszerint a Pénzügyminisztérium meg akarja szüntetni a kis forgalmú gyógyszertárak támogatását, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ebbe az Egészségügyi Minisztérium beleegyezzen. – hangzott el a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnökének, dr. Horváth Tamásnak és a Szinapszis Egészségügyi Piackutató és Tanácsadó Kft. vezető elemzőjének, Kiss Katalinnak közös sajtótájékoztatóján.

 

A tájékoztatón a sajtó képviselői megtudták, hogy annak idején még a Gazdasági Versenyhivatal is leírta, hogy betegellátási érdekből a liberalizálás után is szükség lehet a kis forgalmú gyógyszertárak speciális támogatására, és részben ilyen célokat szolgál a gyógyszerforgalmazóktól különadóként beszedett ún. szolidaritási adó is.

Tény, hogy a visszatérítendő finanszírozási támogatás-előleget – ami a költségvetésnek nem jelentene többletkiadást, ám évközben a falusi kispatikák likviditásának javításával a készletezést segítené – már idén sem kaphatják meg a patikák, holott erre dr. Székely Tamás miniszter úr ez év elején kormány-felhatalmazást is kapott. A kis forgalmú gyógyszertárak működési támogatásának rendszere azonban – kisebb-nagyobb döccenőkkel – a mai napig működik. Ez a támogatás elengedhetetlen a kistelepüléseken több száz gyógyszertárnak és fiókgyógyszertárnak a felszínen maradáshoz.

Gui Angéla, a Magyar Gyógyszerészi Kamara sajtómunkatársa elmondta holnapunknak, hogy a finanszírozási támogatás-előleg rendszere 2001-ben került bevezetésre, melyet a kis forgalmú gyógyszertárak év elején igényelhettek és december közepéig kellett visszafizetniük. Célja szerint a gyógyszertárak gyógyszer-beszerzéseit volt hivatott segíteni, mivel 1999-től a gyógyszertárak a betegnek megelőlegezett támogatás összegéhez átlagosan 17-18 nap után jutnak hozzá.

Bevezetésekor éves szinten 6 Md Ft állt rendelkezésre. 2007-ben ez az összeg 1,7 MdFt volt és 383 gyógyszertár vehette igénybe, 2008-ban 900 MFt értékben 235 gyógyszertár kérelmét fogadták be. A kis forgalmú, egy gyógyszerészes, az adott településen egyedüliként működő gyógyszertárak és ezek fiókgyógyszertárainak működésének támogatására jelenleg is járó, vissza nem térítendő támogatást 2007-ben 430, 2008-ban 619 gyógyszertár vette igénybe. 2009-ben a támogatásra jogosult gyógyszertárak száma 750.

Az ezen jogcímen kifizetett összeg 2007-ben 410 MFt, 2008-ban 638 MFt volt, a 2009-es költségvetési előirányzat 490 MFt, mely valószínűleg túllépésre kerül. A kisforgalmú falusi gyógyszertáraknak és fiókgyógyszertáraknak a betegellátási feladataik ellátásához és a fennmaradáshoz támogatásra van szükségük.

Az MGYK tisztában van azzal, hogy a költségvetés nagyon kifeszített keretek között készül. Azonban nem engedhető meg, hogy ezen a területen további megszorítások legyenek. Itt most nem néhány száz vállalkozó gyógyszerész egzisztenciája csupán a tét, hanem a kistelepülések lakosságának gyógyszerellátása forog kockán.

A kistelepülések gyógyszertárainak az ellehetetlenülése vagy bezárása a betegeknek az ellátás megszűnését jelenti és a gyógyszerbeszerzés komoly többletköltséget okoz. Azonban a Szinapszis Kft.-vel együttműködésben készült felmérés is igazolja, hogy a betegek terhei nem növelhetők tovább. A kistelepüléseken élő betegeknek is joguk van a megfelelő gyógyszerellátásra.

„Az Egészségügyi Minisztérium vezetése is tisztában van azokkal a folyamatokkal, amelyek a gyógyszerellátásban zajlanak.” – mondta Gui Angéla – „Ezért a kispatikák megmentéséért folyó harcban az MGYK a szaktárcával együttműködést keres.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."