Egyre több fiatal érez késztetést arra, hogy önkéntes segítőként sérült emberekkel foglalkozzon. Középfokú vagy felsőfokú tanulmányaikat végzők, illetve dolgozó nők, férfiak, akik, ha tovább nem is tehetik meg: legalább egy hétig gondoskodnak a rászorulókról. Feláldozzák az iskolai nyári szünetet vagy a szabadságuk egy részét, és Sörédre utaznak, ahol teljes odaadással ápolják a fogyatékkal élőket.

Sőt, játszanak és kirándulnak is velük. Leginkább pedig: szeretetükkel boldogabbá varázsolják mindennapjaikat. Itt ugyanis, a római katolikus plébánia épületében lehetőség nyílik arra, hogy a családokban élő Fejér megyei sérült gyermekek és felnőttek egy-egy hetet egy kicsit más környezetben töltsenek.

A Teljes Élet Szociális Alapítvány által szervezett – ingyenes részvételű – táborokba (szokásunkhoz híven) idén is ellátogattunk. Éppen ebédidő volt, s Tornyai Gábor, a székesfehérvári plébános imát mondott a gyermekekkel. Megható pillanat volt. Ott álltak a gőzölgő leves mellett, s a táborozók átszellemülten vetették a keresztet, s érezték át a pillanatban megbújó, isteni erőt.

.

Mintha ugyanolyan „épek” lettek volna, mint gondozóik. Mert lélekben azok is, csak egy kicsit „eltérnek az átlagtól”. Ima közben viszont egy kicsit kitárul előttük a rejtett való – mintha az Úr iránti szeretet egy másik dimenzióba vinné őket. Az ebéd kezdetekor rögtön felfigyeltünk egy gyönyörű szép, szőke segítőre, aki Pusztavámról érkezett. Beszélgetni kezdtünk vele, mert kíváncsiak voltunk rá, hogy egy ilyen szép, fiatal lány hogyhogy nem a strandon napozik, vagy a barátaival mulat a vízparton?

Netzkár Anitnak hívták, s elmondta, hogy katolikus hívő (itt már kezdtük érteni az emberbarátai felé érzett szeretetét), s hét évvel ezelőtt, 15 évesen (!) kezdte meg a „munkát” a táborban. Az egyik barátnője hozta el erre a különös helyre, aki korábban már jár itt. Először felnőttekkel foglalkozott, négy éve pedig a fiatalokkal törődik.

.

„Nevelő hatású ez a világ.” – simogatta meg a rábízott kislány fejét, aki mosolyogva bújt hozzá – „Itt megtanulhatjuk, hogy mindent lehet jobban is csinálni. Ők máshogy mutatják ki az érzéseiket, mint mi. Sokkal nyitottabbak, pozitívabban látják a világot, többször mondják, hogy „Szeretlek”, és nem érzik cikinek a cirógatást, a boldogság megnyilvánulásait. Gondolkozás nélkül a nyakunkba ugranak, ha meglátnak minket.”

Anita a táborban sátorban alszik – a többi önkénteshez hasonlóan, a „téglaházat” ugyanis teljesen kitöltik létszám-ügyileg a táborozók. Minden reggel korán kel, részt vesz a közös tornán a gondozottakkal, imádkoznak, majd a reggeli után „neveltjével”, a 18 éves Kittivel hintázni mennek, és egész estig játszanak.

.

Az elmúlt évek alatt jó barátok lettek, és Anita évközben is tartja vele a kapcsolatot: felhívja telefonon és meglátogatja. S, hogy mi az, ami megfogta Sörédben? Az, hogy itt megtapasztalja mindenki azt, amit a való életben nem lát: hogy segítenek a másik embernek anélkül, hogy azt kérni kellene. S ebből lenne jó valamit átmenteni a hétköznapokba is.

Sok fiatal, sajnos nem hajlandó erre a szolgálatra, mert úgy gondolja, hogy ez valamiféle lemondással jár, pedig egyáltalán nem. És nemcsak „azoknak való”, akik hiszik és félik az Urat, hanem mindenkiben, akiben van egy kis szeretet, aki úgy érzi, hogy kötelessége segíteni másokon, és ezt a „kötelességet” nem a „kell” szóval jellemzi, hanem örömmel végzi és áldásként fogja fel.

Fotó: Temesvári Márta

Kapcsolódó cikkünk:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=649&Itemid=31