A betegterhek alakulásának elemzése
Írta: Temesvári Márta   
2009. augusztus 28.

ImageA gyógyszerre szoruló lakosság vényköteles készítményekre fordított költségei az elmúlt három évben megduplázódtak. - A Szinapszis Egészségügyi Piackutató Tanácsadó Kft. a Magyar Gyógyszerészi Kamarával együttműködve egy átfogó piackutatás keretében vizsgálta, hogy a magyar lakosság körében milyen szerepe van a gyógyszereknek, illetve az egyéb gyógyhatású, étrend-táplálékkiegészítő termékeknek, mennyit költenek az emberek ilyen típusú termékekre.

 

Gui Angéla, a Magyar Gyógyszerészi Kamara sajtómunkatársa elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy a kutatás során 2009 júniusában 1000, véletlenszerűen kiválasztott embert kérdeztek meg. A minta életkor, nem, régió és településtípus alapján reprezentálta a 18 év feletti magyar lakosságot. Közel minden második válaszadó legfeljebb havi nettó 90 ezer forintos jövedelemmel rendelkezik. A mintán belül a krónikus betegek átlagos aránya 38 százalék, de arányuk az életkor emelkedésével jelentősen nő (55 év felett már 60 százalékos az érintettség).

Kutatási eredmények

A legtöbb magyar háztartás vényköteles gyógyszerekre, vény nélkül kapható készítményekre és gyógynövény termékekre költ. Receptköteles gyógyszerre a családok 82 százaléka fordít kisebb-nagyobb összeget, de az idősek, krónikus betegek, és jellemzően alacsony jövedelmű háztartásokban ez az arány szignifikánsan magasabb, 90 százalék!

Vény nélkül kapható gyógyszerekre átlagosan a háztartások 70 százaléka fordít. A fiatalabbak, magasabb jövedelműek körében jellemzően magasabb ez az arány, de az idősebb esetében is 60% felett van. Mind kutatási szempontból, mind a Magyar Gyógyszerészi Kamara álláspontja szerint figyelemre méltó tény, hogy a vény nélkül kapható készítményekre költők aránya a fiatalabb korosztályok körében magasabb. A beszerzés esetükben egyaránt összefüggésébe hozható az öngyógyítás, a preventív gondolkodás gyakori előfordulásával.

A krónikus betegek közel 70 százaléka vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre is költ egyidejűleg, míg 40 százalékuknál e két kiadási tétel mellett a gyógyhatású készítmények is rendszeresen jelen vannak. A vényköteles gyógyszerekre költők aránya 2006 óta lassú csökkenést mutat, hiszen míg akkor arányuk 85 százalék volt, addig 2007-ben 84, majd tavaly illetve idén 82 százalékot mutat. A vény nélkül kapható gyógyszerek esetében sokkal erőteljesebb visszaesés figyelhető meg, 2006-ban a lakosság 79 százaléka vásárolt ilyen készítményeket, míg idén 70 százalékuk.

A visszaesés legfőbb oka vélhetően a fizetőképes kereslet csökkenése, amely – feltételezésünk szerint – egyes gyógyszerek ki nem váltásában vagy a dózisok módosításában (pl. az előírt dózis felezése) is megjelenhet. Az elégtelen betegcompliance (betegegyüttműködés) azonban kritikus lehet a beteg gyógyulásának szempontjából.

Egy magyar háztartás vényköteles gyógyszerekre havonta átlagosan 6.600 forintot költ, míg ugyanez az összeg recept nélkül kapható gyógyszerek esetében 2.100 forint. A krónikus betegek átlagosan 9.300 forintot költenek receptköteles gyógyszerükre, és ha figyelembe vesszük a receptköteles és recept nélkül kapható gyógyszerekre együttesen költők arányát, megállapítható, hogy 10-ből 7 beteg minden hónapban, átlagosan 11.600 forintot költ kizárólag gyógyszerekre (vényköteles illetve vény nélküli termékekre együttesen).

A demográfiai bontások alapján a gyógyszerköltések összege a községekben is magas, vagyis a kisebb falvak lakói számára kiemelt probléma a gyógyszerterhek emelkedése. Méréseink alapján a lakosság vényköteles gyógyszerterhei összességében több mint 70 százalékkal emelkedtek 3 év alatt! A krónikus betegek receptköteles gyógyszerköltése 2007-ben 7400, majd 2008-ban 9500 forint körül alakultak.

Következtetések

A lakosság gyógyszerterhei nem növelhetőek tovább: különösen az idős, alacsony jövedelműek körében már most is jelentős a havi kiadás (~10.000 forint/hó). A jelentős kiadások felvetik a közgyógyellátás jelenlegi rendszerének újragondolását, illetve magában hordozzák azt az üzenetet, amelyet a döntéshozóknak minden esetben mérlegelniük kell a gyógyszerár támogatás rendszert érintő változások bevezetése esetén, számolni kell a változások lakossági terhet növelő következményeivel.

Az egészségügyi, és ezen belül a gyógyszerkiadások csökkentésének fiskális módszere jelentős többletköltségeket generál az elégtelen és inadekvát gyógyszerelés miatt. A tényleges kiadáscsökkentésnek az egyik hosszú távú feltétele a lakosság egészségtudatosságának javítása. Például a gyógyszer-támogatási rendszer keretei között kifizetett több száz milliárdos összeg egyharmadát szív- és érrendszeri betegségek kezelésére szolgáló gyógyszerekre fordítjuk, amely betegségek köztudottan helyes életmóddal nagyobb részt megelőzhetőek.

Ezért a kormány kiemelt célkitűzései között kellene szerepelnie a felvilágosításnak, a szűrőprogramoknak és a prevenciónak egyaránt. Ebben meghatározó szerepe lehet a gyógyszertáraknak. A betegterhek mérséklésében kiemelt jelentősége van az időskorú, krónikus betegség(ek)ben szenvedő, szociálisan rászorult betegekkel való fokozott törődésnek és a költséghatékony gyógyszerelésüknek.

Ebben szintén kulcsszerepet játszhatnak a gyógyszertáraknak, de ehhez biztosítani kell a működőképesség feltételeit és megfelelő érdekeltségi rendszerek bevezetése is szükséges.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."