XI. Öreghegyi Egészségnap
Írta: ÖKK   
2024. szeptember 05.
Az öreghegyi városrészben folytatódik az egészségügyi szűrőprogram-sorozat szeptember 14-én, szombaton. Az Öreghegyi Közösségi Házba immár tizenegyedik alkalommal várják az érdeklődőket, akiknek lehetőségük lesz állapotfelmérésre, kardiológiai vizsgálatra, csontsűrűség- és testösszetétel-mérésre, érállapot-szűrésre és mentális tanácsadásra is. A szűrésekre előzetes bejelentkezés alapján, megbeszélt időpontban fogadják az érkezőket.

 

 

Egészségnappal folytatódik a városrészi szűrőnapok sora Székesfehérváron. Az ősz beköszöntével, szeptember 14-én, szombaton 9-13 óra között Öreghegyen várják az érdeklődőket. A szűrőprogramnak az Öreghegyi Közösségi Ház ad otthont, ahová főleg azokat várják, akiknek hétköznap nem áll módjukban szűrővizsgálatokon részt venni – hangzott el azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyet az esemény helyszínén tartottak.

Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok elmondta, országosan egyedülálló és példaértékű az a kezdeményezés, amelyet több mint tíz éve indítottak el a prevenció jegyében. A városrészi szűrőprogramok remek lehetőséget adnak arra, hogy a résztvevők pontos képet kapjanak egészségügyi állapotukról, tanácsokkal és további szakmai útmutatásukat követve vigyázzanak szervezetükre. 

Dr. Keresztury Lászlóné, a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda szakmai vezetője ismertette a szűrőnap programját. Az előzetes bejelentkezés alapján időpontra érkezők kardiológiai vizsgálaton (EKG és szakorvosi konzultáció), bőrgyógyászati szűrésen, valamint érállapot-szűrésen (boka-kar index meghatározás) vehetnek részt.  Az érdeklődőknek a nap során lehetőségük lesz állapotfelmérésre (vércukormérés, koleszterinmérés, vérnyomásmérés), testösszetétel-mérésre (InBody) és mentális tanácsadásra is.

A szűréseken való részvétel bejelentkezéshez kötött. Időpontot kérni szeptember 9-én, hétfőn 8 órától lehet a +70 455 99 30 telefonszámon. Hozzátette, a hívásokat folyamatosan kezelik a Székesfehérvári Egészségfejlesztési Iroda munkatársai, de elképzelhető, hogy a hívóknak többször kell próbálkozniuk, mire vonalba kerülnek.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."