A tulajt szidták a szurkolók, ezért (is) büntetik a klubot
Írta: Mátay Balázs   
2024. szeptember 13.
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) szeptember 11-i ülésén elmarasztalta a Fehérvár FC-t. A verdikt kimondja, hogy a Vidi szurkolók az MTK elleni hazai és az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésein a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményeket követtek el (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és konkrét személy szidalmazása), ezért pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. A büntetést az MLSZ közleménye nem összegszerűsíti.

 

A történetben az az érdekesség, hogy az MTK elleni találkozón éppen e sorok írója előtt ült a sajtó részére fenntartott szektorban a szövetségi ellenőr, aki egykor első osztályú futballista, majd NB I-es edző volt, sőt többször tevékenykedett a magyar válogatottnál is.

A futballban igen régi „bútordarabnak” számító szakember a szünetben otthagyta néhány percre a jegyzeteit, amelyek egy egyszerű A4-es lapra írva igen nagy betűkkel virítottak, s mivel a lépcsősor mellett ült, ami levezet a lelátóról, csak elég volt rápillantani néhány másodpercre a lapra, már szemet is szúrt a kézzel írott, aláhúzott mondat, ami lényegileg azt tartalmazta, hogy a hazai szurkolók obszcén szavakkal és rigmusokkal szidták jól hallhatóan a klub tulajdonosát, az ellenfél szurkolóit, sőt, egy régi vidéki rivális klubot, csapatot is. Mindezeket a pontos játékidő megjelölésével, hogy melyik obszcén, szidalmazó kifejezés, mikor hangzott el.

Ennek alapján tulajdonképpen egyértelmű, hogy részben azért büntették meg a klubot, mert annak vezetőjét a saját szurkolói szidták. Még egyértelműbben, akit szidtak, az fizeti a büntit, mert szidták…

Nem kritizáljuk ezzel persze az MLSZ illetékeseit, mert ők csak a dolgukat végezték, miként az ellenőri feladatokat ellátó szakembert sem, mégis meglehetősen érdekes és kissé meghökkentő, hogy azért bűnhődik a klub, mert a vezetőjét a saját szurkolói becsmérelték.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."