Vasárnap lesz az első Feketehegyi Sportnap és Labdarúgótorna a Bébic utcai sportpályán
Írta: Havasi Timea   
2024. október 16.
Első alkalommal, hagyományteremtő céllal rendezik meg a Feketehegyi Sportnapot és Labdarúgótornát október 20-án, vasárnap a Bébic utcai sportpályán. Már több csapat jelezte részvételét, azonban még lehet jelentkezni a szervező Feketehegy Sportegyesületnél. A mérkőzések mellett számos játékos és szórakoztató program várja a családokat, és igénybe lehet venni egészségügyi alapvizsgálatokat is – hangzott el a helyszínen tartott, beharangozó sajtótájékoztatón.

 



Nagy öröm érte a Feketehegy SE berkeiben sportoló gyerekeket, szüleiket és edzőiket. Néhány nappal ezelőtt megérkezett a Bébic utcai sportpályára az a konténer, ami a szabadtéri edzések alkalmával lehetővé teszi a kényelmes átöltözést és a holmik tárolását. A már régóta várt beruházás apropóján rendezik meg az I. Feketehegyi Sportnapot és Labdarúgótornát október 20-án, vasárnap. A sportesemény 9.00 órakor a megnyitóval kezdődik, majd jönnek a focis küzdelmek, az eredményhirdetés 15.00 óra körül várható.

Szontaghné Kovács Erika, a városrész önkormányzati képviselője a sajtótájékoztatón elmondta, a megválasztását követően megkereste őt a Feketehegy Sportegyesület az együttműködés szándékával. A közös munka első gyümölcse volt a konténer felszerelése, amely méltó körülményeket biztosít az edzésekhez. A vasárnapi sportnapot szintén az együtt gondolkodás mentén valósítják meg, hiszen a sport, a szurkolás összehozza az embereket, a családokat. Hozzátette, képviselőként fontos számára, hogy a fogadóórák, lakossági fórumok mellett kötetlenebb formában is tudjon találkozni és beszélgetni a lakókkal.

A hat évvel ezelőtt megalakult Feketehegy SE több mint 80 kisgyermek számára biztosít labdarúgóedzéseket a Bébic utcai pályán, emellett szerveznek számukra futsaledzéseket is – tájékoztatott Rapali Zsolt, az egyesület elnöke. Mint mondta, a  konténer sokat jelent számukra, hiszen tudják itt tárolni a felszereléseiket, és a szülők is fedett körülmények között várakozhatnak a gyerekeikre, amíg az edzések tartanak. A konténert áramellátással és mosdók telepítésével szeretnék fejleszteni.

A vasárnapi focikupára már hat csapat nevezett, de továbbra is várják a jelentkezőket minden korosztályból. Emellett lesz trial bemutató, a futballhoz kapcsolódó, reakcióidő-fejlesztő játék, többféle ügyességi játék, kézműves foglalkozás, ugrálóvár, illetve igénybe lehet venni egészségügyi alap-szűrővizsgálatokat is. Szeretettel várnak mindenkit, a belépés díjtalan.

A sajtótájékoztatón elhangzott: elkezdődnek az egyeztetések a városrész óvodájával és iskolájával, hogy az intézmények szabadtéri sportfoglalkozásokat, testnevelésórákat tarthassanak a Bébic utcai sportpályán.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."