Táborozni hív a Székesfehérvári Református Gyülekezet
Írta: Felhívás - Székesfehérvári Református Egyházközség   
2008. június 17.

ImageKedves Testvéreink! A tavalyi táborunk élményeit, örömeit és áldásait Isten iránti hálaadással felemlegetve, idén a július 20. és 26-a közötti, vasárnaptól – szombatig terjedő hétre nagy szeretettel hívunk és várunk óvodánkból, iskolánkból, illetve mindhárom gyülekezetrészből gyerekeket és szüleiket, magányosokat és családosokat egyaránt! Idén is gyönyörű környezetben, még jobb elszállásolási lehetőségekkel vár bennünket a Várhegy Üdülő Sátoraljaújhelyen. Testi-lelki felüdülést ígérő hetünk központi témája lesz: A közösség áldása (1. János 1,3)

A tábor bemutatása:

A Várhegy Üdülő Kelet-Magyarország legnagyobb befogadó képességű, több generáció igényeit is kielégíteni képes szálláshelye. Öt hektáros területén egyidejűleg 440 főnek tud szállást és étkezést biztosítani. Az üdülő szobái között található 2-3-4-5 ágyas, közös zuhanyzó pavilonhoz tartozók éppúgy, mint WC-vel és zuhanyzóval felszerelt szobák is. Ezek közül 24 idén a pavilonokban került kialakításra.

A 300 méter magasan, egy ősfenyvesben elhelyezkedő Várhegy Üdülő területén található: focipálya, 100 nm-es fedett teraszt, kosárlabdapálya, szabadtéri ping-pong asztalok, hinták, saját medence 600 nm-es terasszal és napozóágyakkal, parkoló, szalonnasütő hely, tábortűzrakó hely, 1000 kötetes könyvtár, alkoholmentes büfé és egy 100 főt befogadni képes, 2006-ban épült nagyon szép ökumenikus kápolna is.

Részvételi díjak:

A 3 év alatti gyermekek számára a táborozás díjmentes. A gyermekek részvételi díja az általános iskolás korosztály számára egységesen 12.000,-Ft, amelyet úgy tudunk biztosítani, hogy – Urunknak hála - gyülekezetünk kb. egy millió forinttal meg tudja, illetve meg kívánja támogatni ennek a korosztálynak a táborozását. A középiskolások (9. évfolyamtól), egyetemisták és felnőttek részére egységesen 23.000,-Ft. Ez két okból magasabb,mint a tavalyi összeg: az inflációval nőttek az üdülés költségei, illetve a szombati reggeli és az úti-csomag árát is beleszámítottuk idén. A sátorozó 14 év fölöttiek részvételi díja 15.000.-Ft, A sátrazó gyerekeké 3 éves kortól 8.000.-Ft. A részvételi díj vasárnaptól péntek estig a szállást, valamint hétfő reggelitől szombat reggeliig a napi háromszori étkezést, illetve egy hazautazó csomagot foglal magában.

Az odautazás napján a csoport tagjai maguk gondoskodnak az étkezésükről.

Üdülési csekk:

A tábor tulajdonosa üdülési csekket is elfogad, ezért kérjük a jelentkezőket, hogy a munkáltatójuknál érdeklődjenek az üdülési csekkek igénylésének feltételeiről. Fontos információ az üdülési csekkel kapcsolatban: - Csak helyesen kitöltött csekket van módunkban elfogadni! - Az üdülési csekkből fizetés alkalmával, nem tudunk készpénzben visszaadni! - Az üdülési csekkel, több családtag költségeit összevontan is ki lehet fizetni!

Utazás vonattal:

Az oda-vissza utazás költsége vasúti csoportos kedvezmény igénybevételével 5.000,-Ft. Az egyéni kedvezmények (pl. nyugdíjas vagy teljes kedvezmény, stb.) egyénileg érvényesíthetők, de aki a nagycsaládos kedvezményt kívánja igénybe venni, az a jelentkezésénél kérje a közös jegymegváltást, mert a MÁV így, a csoporton belül kívánja biztosítani ezt a kedvezményt. A külön vagonok igénylése miatt, amelyek minket háztól-házig szállítanak majd, minden vonattal utazótól kérnünk kell egységesen 500.-Ft költségtérítést. (Ez az összeg viszont a fenti 5.000.-Ft-ban már szerepel!) A vonat Székesfehérvárról (a jelenlegi menetrend szerint, de ha változás történne, jelezzük) július 20-án 08:21-kor, a Keletiből pedig 10:05-kor indul, és Miskolc érintésével 14:11-re érkezik meg Sátoraljaújhelyre. Átszállásra nem lesz szükség, helyben pedig a vasútállomástól külön-buszokkal megyünk fel az üdülőbe. (Ennek költsége is szerepel a fenti 5.000.-, illetve 500.-Ft-ban.)

Utazás autóval:

Ha valaki autóval érkezik, kérjük ezt a jelentkezési lapon feltétlenül jelezze! Az autósokat kérjük, hogy legkésőbb du. 4 órára érkezzenek meg! A tábor pontos címe: Várhegy Üdülő Sátoraljaújhely, Oremus út 10. Közúton az M7-M3-M30 majd a 37-es főút útvonalon közelíthető meg a legegyszerűbben, s az üdülő utcája a város nyugati szélén, a főúttól balra nyílik. (Tábla jelzi a lekanyarodás helyét.)

Kirándulás Kassára:

Külön kérjük, hogy mindenki a jelentkezési lapon előre jelezze: részt kíván-e venni az egész-napos kassai kiránduláson, amelyre előreláthatólag szerdán kerül majd sor. Az útiköltség és néhány belépő egységesen 2.500.-Ft Ennek díját a jelentkezési lap leadásakor a teljes részvételi költségekkel együtt kell befizetni! Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a gyermekek, akik nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal, csak érvényes útlevéllel jöhetnek Kassára! Mindenki más számára elegendő a személyi igazolvány.

Elhelyezési írányelvek:

A tábort szervező munkacsoport egyhangú döntése értelmében, a magasabb komfort fokozatot jelentő hotel épületben, illetve a pavilonok fürdőszobás szobáiban elsősorban a kisgyermekes családokat helyezzük el. Ha az ő elhelyezésük után marad még hely ezekben a szobákban, akkor a fennmaradó helyeket a csoport legidősebb tagjainak ajánljuk fel, legidősebbektől haladva visszafelé mindaddig, amíg be nem telnek ezek a szálláslehetőségek. A fiatalabb generációktól megértést kérünk az egyszerűbb, hálópaviloni elhelyezés, illetve a közös zuhanyzók használatának szükségessége miatt. A szobák elosztásánál már most szeretettel kérjük az előkészítő bizottság döntésének elfogadását!

Kérjük azt is, hogy mindenki jelezze, ha iskoláskorú (1 - 6. osztályos) gyermekével együtt szeretne aludni. A kisebbek magától értetődően a szüleikkel, hozzátartozóikkal együtt kerülnek elhelyezésre. A konfirmandusok és a náluk idősebb fiatalok külön pavilonokban kapnak majd szálláshelyet. Van olyan pavilon, amely 3-4 ágyas különszobás fürdőszoba nélküli elhelyezést biztosít. Ezek a szobák elsősorban a családok számára lesznek fenntartva. A többi pavilon 6 ágyas, egybenyíló szobáit iskolánk tanulói (illetve az iskoláskorúak) számára tartjuk fenn, különösen azok számára, akik szüleik nélkül érkeznek a táborba. Az ő elhelyezésüknél az iskola pedagógusai látják majd el a felügyeletet. A külön fürdőszobával nem rendelkező szálláshelyek, illetve a sátrak lakóiról külön erre a célra épített fürdő pavilonok gondoskodnak. A mosakodást, illetve a zuhanyzást ilyen formában lehet megoldani.

Sátorozási lehetőség:

A Várhegy Üdülőben van lehetőség sátorozásra is, amelyet a külön erre a célra kialakított kemping részben, saját sátrak használatával A sátorozást választó testvéreink az étkezési ellátás mellett a fürdőpavilonokat is használhatják. Akik az elhelyezés ilyen formáját választják, kedvezményben részesülnek. A sátoros felnőttek: 15.000,-Ft A sátoros 3 év és 8 évfolyam közötti gyermekek: 8.000,-Ft díjat fizetnek. Jelentkezés: Jelentkezési határidő: 2008. július 6.

A jelentkezési lapokat május 18-től július 6-ig, minden vasárnap a Gyülekezeti Központ (Széchenyi u. 16.) könyvtár szobájában személyesen vagy megbízott révén lehet leadni.

A jelentkezés feltétele:

egy jelentkezési lap kitöltése, valamint személyenként a teljes részvételi díj, a vonatozóknál az útiköltség, a Kassára kirándulni kívánóknál ennek költségének befizetése. A családok azonban a tagjaikat külön-külön is befizethetik, élve a megadott májusi, júniusi, illetve a júliusi lehetőségekkel! A jelentkezéseket a vasárnapi istentiszteleteket követően: 09:00-10:00 és 11:00-12:00 óra között fogadjuk. Olyan nem református családtagok, ismerősök jelentkezését is örömmel látjuk, akik elfogadják egyházi táborunk rendjét, és szívesen részt vesznek annak programjaiban.

Tervezett napirendünk:

Tervezett napirendünk fő vonalaiban az alábbiak szerint alakul: Reggeli, majd egy közösen meghallgatott rövid bevezető Biblia-tanulmány után korcsoportokra bontva a napi téma beszélgetős, játékos feldolgozása. Ez idő alatt (kb. 10:00-12:00) a csoportvezetők (pedagógusok, lelkészek, felkért gyülekezeti tagok) a felelősek mind a gyerekek mind a felnőttek lelki és fizikai vezetéséért, az alkalmak rendjéért. A csecsemő és óvodáskorúakra óvodapedagógusaink vigyáznak majd, de a legkisebbek valamelyik szülővel is eltölthetik ezt az időt.

Ebéd után szabadfoglalkozás, amely időszakban a következő programok közül lehet majd választani: Strandolás az üdülő medencéjében (sávokra bontva az időt korosztályok, illetve családi helyzet szerint: családok, egyedül táborozók, stb.); sportolás, házi bajnokságok (foci, kézilabda, kosárlabda, ping-pong, tollasozás, stb.); játékos vetélkedők (szellemi és fizikai akadálypálya, társasjátékok), kisebb önkéntes, de vezetett kirándulások (libegő, városnézés, történelmi nevezetességek, erdei túrák); közös szervezésű kirándulás Kassára; kézműves-foglalkozások; éneklés, énektanulás, kánonok; fórumbeszélgetések, tematikus Biblia-tanulmányozás; filmklub (filmritkaságok, érdekességek).

Vacsora után rendhagyó közös esti áhítat, amelyet különböző korcsoportjaink tartanak tehetségük, ügyességük és kegyelmi ajándékaik szerint. Már most jeleznünk kell: az üdülőt csak a korcsoport-vezető vagy a táborvezető, illetve két helyettesének tudtával és engedélyével hagyhatja el bárki is (pl. kisebb családi vagy baráti kiruccanás délutánonként), de egyedül, illetve engedély nélkül senki sem!

Önmagunk és gyermekeink védelme érdekében feltétlenül szükség lesz bizonyos mértékű "katonai fegyelemre", hogy ez a hét mindenki számára áldások forrása lehessen! Célunk, hogy minél többet és többféleképpen együtt legyünk, s e többgenerációs keresztyén szeretet-közösség mindnyájunk életébe sok-sok örömet és áldást hozzon!

Szeretettel várjuk a jelentkezéseket! Imádkozzunk együtt azért, hogy gazdagon megáldott napokat tölthessünk el ezen a testi-lelki felüdülésre kiválóan alkalmas, nagyon szép helyen!