A fehérvári játékkészítés története
Írta: ÖKK   
2025. március 17.
Munkára nevelés játékkal – Játékipari tevékenység a székesfehérvári javítóintézetben a két világháború között címmel tart előadást dr. Nagy Veronika muzeológus március 18-án. A Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyén kedden 17 órakor kezdődő előadáson az érdeklődők megismerhetik a székesfehérvári játékkészítés történetét.

 

A fehérvári játékkészítés történetéről szóló előadással folytatódik a Betekintés a múzeumi munkába 2.0, a Fejér Megyei Múzeumegyesület múzeumi előadássorozata. Dr. Nagy Veronika muzeológus Munkára nevelés játékkal – Játékipari tevékenység a székesfehérvári javítóintézetben a két világháború között című előadásából kiderül, hogy a Székesfehérvári Országos Királyi Javítóintézet 1911-ben játékok iparszerű gyártásába kezdett, és termékeivel jelentős sikereket ért el a hazai ipari és iparművészeti kiállításokon, valamint külföldön is.

Sikere az intézet vezetőjének, Kardos Jenőnek volt köszönhető, aki komplex gondolkodásával nem csak a hazai iparfejlesztést, hanem a fiatalkorúak erkölcsi nevelését és munkára szoktatását is innovatív módon mozdította elő. Az intézetben az asztalos, kőműves, festő, szabó, cipész, könyvkötő, kosárfonó mesterség mellett játékiparra is tanították a növendékeket. Mivel egy-egy játékszer előállításához többféle iparág nyersanyagára és mesterségbeli tudására volt szükség, rendkívül hatékonyan és olcsón lehetett előállítani a termékeket. A munkára nevelés játékkal történt, s ez lélektanilag kedvezően hatott az intézetben lakó, „bűnelkövető” gyermekekre. 

Minden érdeklődőt szeretettel várnak március 18-án, kedden 17 órára a Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóterében.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."