A kiállítás Katkó Tamás fotóművész eddigi életművéből válogat: színházi kötődésű, autonóm fotográfiai munkásságát foglalja össze az 1980-as évektől a 2010-es évekig. A teljes életmű legalább harmincezer fotót tartalmaz, melyeket magán- és múzeumi gyűjteményekben őriznek.

A kiállításon látható gondos válogatás rávilágít arra, hogy Katkó Tamás munkáiban a történések helyszíne a színház, de képei nem pusztán egy-egy előadás főbb jeleneteinek kronologikus rögzítései, hanem a látvány rezdüléseinek és a felidézett képzőművészeti előképek felismeréseinek sorozatai is.

A tárlat közel harminc előadás fotóiból válogat, többek között Madách Imre, Esterházy Péter, Szép Ernő és Balázs Béla vagy Shakespeare és Mozart művei adják a fotók szellemi hátterét. Az alkotói gesztus nem az aktuális színdarab képi feltámasztására keres módot, hanem az általa teremtett autonóm fotográfiai valóságot mutatja meg.

Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója, akinek az 1995-ös miskolci Varázsfuvola előadását fotózta Katkó, érzékletesen foglalta össze a művész látásmódjának lényegét: Mint mondta, a Gutenberg-galaxist mára elsodorta a vizualitás cunamija, a képek tömege. Katkó Tamás képei azonban azoknak a pillanatoknak a termékei, amelyekben isten teremtett világa kirajzolódik. Katkó arra fókuszál, amit mások nem vesznek észre, képein a pillanat zuhatagát, vagy szövetét láthatjuk. Művei tulajdonképpen a rejtett dolgok kinyilatkoztatásai.

Mint mondta, képei ébresztették rá a rendezőt, a színházi szakembert arra a titokra, hogy a színház lényege nem más, mint a két rögzített pillanat közé eső valóság. Ezt a két pillanat közti lényeget tudja egyéni látásmóddal megragadni Katkó Tamás, a tárlat pedig remekül visszaadja ezt a valóság és a képek viszonyát megragadó és megértő ritka művészi attitűdöt.

Az Egyszer volt, színház volt című kiállítás június 1-jéig látható a budapesti Műcsarnokban, melynek kurátora Markovits Éva.