Stancsics Erzsébet kötetbemutatója
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 17.

Stancsics Erzsébet – e név ismerős lehet, s nem véletlenül cseng össze a „Táncsics”-csal, hiszen ezen  család leszármazottja a székesfehérvári születésű költőnő, akinek kötetbemutatóját Nagyczakó Györgyi kiállítás-megnyitójával kötötték össze a Bányató Galériában.

Stancsics Erzsébet 1944-ben született Székesfehérváron. Konzervatóriumot végzett karvezető tanszakon, majd Egészségügyi Főiskolát. Eddig három önálló verses- és három prózai kötete jelent meg, valamint több, mint 70 antológiába válogatták be műveit. Az irodalmi újságok rendszeresen közlik írásait, tudósításait, színház,- és könyvkritikáit (például a Kláris, a Koszorú, a Pécsi Új Hang, a Budapesti,- Pápai és Balatoni Kristály, a Szirt, a Hírhozó…), s gyakran szerepel a televíziós csatornák művészeti- és irodalmi műsoraiban.

Tagja az AKIOSZ-nak, a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek, a Tűzedzők Asztaltársaságának, Művészetbarátok Egyesületének, a Berzsenyi Társaságnak, és az Írók Szakszervezetének. Az „Egy mindért, mind egyért” művészformációval rendszeresen járja az országot, kiállítások, és irodalmi estek megnyitóján vesz részt.

Munkásságáért 2003-ban Krúdy Gyula emlékérmet kapott, s ugyanebben az évben neki ítélték a Tűzedzők Művészeti Nívódíját, 2004-ben elnyerte a Kláris Nívódíj I. fokozatát, az AKIOSZ nemzetközi prózaíró versenyen első lett, s a Pécsi Új Hang Elismerő oklevéllel jutalmazta művészetét. Sőt, a „Who is WHo” svájci enciklopédiában meg is jelent életrajza. A Budapest Televízióban átnyújtották neki a „Nap embere” megtisztelő címet, vezetője volt a „Csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub”-nak, 2005-ben „Bodnár István” Művészeti, Irodalmi és Tudományos Alkotói oklevelet kapott, s még sorolhatnánk.

Stancsics Erzsébet azonban mégis arra a legbüszkébb, hogy a 2004-05-ös tanévben a csepeli Jedlik Ányos középiskolában érettségi tételnek jelölték ki egyik versét. S nem ok nélkül. – Erről bizonyosodhattak be azok, akik részt vettek kötetbemutatóján a Bányató Galériában.

E program során pedig egy kiállítás is nyílt a helyszínen a Törökszentmiklósról érkezett Nagyczakó Gyöngyi festőművésznő alkotásaiból, amelyet július 7-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."