Virágos Székesfehérvár 2025 – elkezdődött a fecskefészkek, a madár- és denevérodúk kiosztása
Írta: Bácskai Gergely   
2025. március 24.
Összesen 4527-en jelentkeztek az idei Virágos Székesfehérvár pályázatra: közülük 257-en fecskefészket, madár- vagy denevérodút tesznek fel a kertjükben, esővízgyűjtőt mintegy 1200-at igényeltek, komposztkeretet pedig közel 700-an kértek. A többiek a balkonjukra vagy a kiskertjükbe ültetnek majd virágokat. A Virágos Székesfehérvár program évek óta rendkívül sikeres, hiszen évről évre sok ezer növényt oszt ki a város Önkormányzatának megbízásából a Városgondnokság.

 

 

Az idén tavasszal kiosztandó növényekre, komposztkeretre, esővízgyűjtőre, fecskefészekre, madárodúra és denevérodúra 2024. szeptember 25. és október 10. között lehetett pályázni. Társasházak és Intézmények esetén a megpályázott csomagon felül igényelhető volt kilenc tő vadszőlő is a kukaketrecek befuttatására.

A korábbi években virágosításra meghirdetett program kibővült, komposztkeretekre és esővízgyűjtőkre is pályázhattak a fehérváriak, idén pedig madárodút, mű fecskefészket és denevérodút is lehetett már igényelni." – hívta fel a figyelmet Mészáros Attila alpolgármester. „Nagyon sokan jelentkeztek tavaly szeptemberben a Virágos Fehérvár programra, ez a mintegy ötezer pályázat is jelzi, hogy a fehérváriak sokat tesznek a városi természetvédelemért és zöld környezetért.”

Aradi-Huba Orsolya, a Városgondnokság pályázati referense elmondta, fecskefészekből 30, madárodúból 190, denevérodúból pedig 37 darabot osztanak ki a fehérváriaknak a Sóstó Vadvédelmi Központban.

 

Virágos Székesfehérvár – elkezdődött a fecskefészkek, a madár- és denevérodúk kiosztása

Csete Gábor, a Városgondnokság természetvédelmi vezetője hangsúlyozta, hogy ezek a fészkek és odúk olyan mikroélőhelyeket teremthetnek a városi környezetben, amik rendkívül fontosak. Kiemelte, hogy a fecske- és a madárbarát városi programok már sok éve zajlanak Fehérváron, melyek keretében megannyi madárodú került ki a város parkjaiba, zöldterületeire, és sok helyre szereltek fel fecskefészkeket, tavaly óta pedig denevérodúkat is. „Ezek az eszközök segítenek testközelből megismerni az egyes fajokat, amikkel együtt élünk a városban.” Felhívta a figyelmet arra, hogy a pályázaton kívül magunk is egyszerűen elkészíthetjük a saját madár- vagy denevérodúnkat a kertünkbe.

Az esővízgyűjtők kiosztása 2025. április 7-8-9-10-én lesz a Városgondnokság Szent Vendel utca 17/a alatti telephelyén, melyről minden pályázó a megadott e-mail címén tájékoztatást és időpontfoglaló levelet kap. A komposztálók kiosztása 2025. április 14-15-16-án, szintén a Városgondnokság Szent Vendel utcai központjában lesz. A Virágcsomagok kiosztása pedig májusban várható majd, melyről szintén e-mailen kap minden pályázó tájékoztatást.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."