Spányi Antal vatikáni útjáról
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 18.

ImageSpányi Antal nemrég Vatikánban járt, ahol XVI. Benedek pápa fogadta az „ad limina” látogatáson. A megyés főpásztor a Szentatyának beszámolt az egyházmegyében folyó eseményekről, s mellette megtekintette a pápai tanács hivatalait is. Ellátogatott a Szent Péter-bazilikába, a Szent János-bazilikába, a Santa Maria Maggiore-bazilikába és a Falakon Kívüli Szent Pál-bazilikába.

A püspöki zarándoklaton rajta kívül Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Pápai Lajos győri püspök, Cserháti Ferenc, a határon túli magyarok püspöke, valamint Udvardy György és Székely János segédpüspök is részt vett.

A püspököknek ősi szokás szerint ötévenként részt kell venniük az „ad limina” látogatáson, amikor Rómába utaznak, Szent Péter sírjához. Ez tulajdonképpen egy zarándokút, hogy a főapostolnál megerősödjenek Isten hű szolgái. Az idők során úgy alakult, hogy ezeken a látogatásokon – ha már ott tartózkodnak a püspökök – felkeresik a fő hivatalokat és találkoznak az aktuális pápával is.

Ezeket az utakat a püspöki kar együtt, egységesen szervezi meg, s így mentek most is ki a magyar katolikus püspökök Rómába. Ott az egyházfiknak előadást tartottak a magyar egyház helyzetéről, s meghallgatták az ottani tapasztalatokat, lehetőségeket a világegyház szemszögéből nézve, a magyarországi konkrét helyzetbe illesztve.

„Nagyon szép emlék volt a Szentatyával való találkozás.” – nyilatkozta Spányi Antal tegnap, amikor vatikáni útjáról kérdeztük – „A testülettel közösen és négyszemközt is tudtam a pápával beszélni. Nagy öröm volt számomra - mint székesfehérvári püspöknek -, hogy XVI. Benedek örömmel fogadta Kaszap István boldoggá avatásának előrehaladását, és kifejtette, hogy ismeri Prohászka Ottokárt, olvasta könyveit, s tanulmányozta életútját.”

A megyés főpásztor elmondta azt is, hogy amikor végiglátogatták a hivatalokat, megerősítették őket abban a küldetéstudatban, amelyet persze mindig is éreztek, de azért jól esett ott, a bíborosoktól hallani. A Szentatya közvetlen munkatársai ugyanis köztudottan jól ismerik a világegyházat, hiszen minden héten érkezik Rómába egy püspöki konferencia, hogy tagjai elmondják örömeiket, bánataikat.

„Szellemileg megerősödve jöttünk haza, hogy folytassuk azt a munkát, amit e látogatás idejére abbahagytunk, s amit a Szentatya útmutatásával tudunk a jövőben elvégezni.” – fejezte be Spányi Antal élmény-beszámolóját.